Az egységben nyugszik meg az én.

Az asszony és a beszélő szobor. Hangot hallottam, és kérést, hogy hallgassam meg a beszélőt. Figyelmeztetett, hogy nem lehetnek végleges képzeteim a világról nekem sem, az embernek sem. Most ezért ne tiltakozzam, hallgassam végig, hallotta a gonosz hangot, és nagyon közel van a hely, ahol uralmát gyakorolni képzeli. Ezzel egy időben láttam egy asszonyt, amint egy könyvbe ír. Mutatta az írást de nem tudtam elolvasni, a hang azonban, amely beszélt eddig, lefordította. Hasonló értelmű írást később az asszony pecsételte be, szerinte okkal. A látomás végén meg tudtam különböztetni a két beszédet, melyek hasonlók voltak, részben leírom itt.

Hallanotok kell, mindenki halálra megy, jó vagy rossz képzetekkel, ha képzetekkel harcolt, a képzetek viszik a sírba. Mert a hamis világ is gondoskodik, hogy a hamis képzetek megmaradjanak. Azok az írások, ami a végső időről beszélnek és igazak, valamint minden élő, aki igazságról beszélt, önmaga keveset mondott, mert a Teremtmény szól általa, vagy annak magja. Most a magokat életre kelti, aki egységet akar, vagy a Teremtmények egységét akarja, vagy a világ egységét. Háborúra készül mégis elfelejti a harcos, ellenségének cselekedete is ez, hogy megtéve megkeni majd a harc előtt ellensége lábát. Azért lehetséges, mert egy a harcos és egy a megtérő.

Egy beszélő szoborról is hallottam, amit az asszony jelenése említ, és jelentéssel bír, hogy miként áll az ismeretlen anyagi világban, és milyen bénítóan hat. Bízva jegyezd fel, mondta egy másik hang, a minden Teremtményre érvényes királyágról, hogy amit korábban a próféta leírt, amit hallottál is, azt csupán értelmezni igyekszel. Téged egy korábbi képzet ereje felemelt a fejedelemségbe, és bejártad a magasban azt a területet, honnan vissza-vezérelt a magasból a sugallat. Amikor lenn is körbe akartad járni a területet, amit mutatott a Lélek, és kapcsolódni akartál a fentihez, ekkor már nem tudtad teljesíteni a feladatot. Menekülnöd kellett, mert megtörtél valami hatalmat, nem tudtad még, milyen hatalom lehet, aki láthatóan harcolni akart veled. A beszélő szobor hatalma, ami akkor még nem tört meg véglegesen, így később vált láthatóvá, nem a földön állt, de valóban elképesztő erők mutatkoztak meg rajta, és hódoltak előtte, megértettem miért. Mert ábrázolata a mindenkori ellenség legyőzése közben mutatta meg, valamikor a harcos képzete volt ilyen.

Egy pénzen vett helyre vitt a maradék lélek, ide menekültem, és nem egy ismert úton. Ezen a helyen rossz véget élt ember építkezett, aki meghalt, és nem volt megnevezve az örököse, ismeretlen úton szerzett vagyonának. A hozzátartozótól béreltem az épületet, aki elköltözőben volt, de csak én tudtam hogyan épült a ház. Mivel nem tudhatott az asszony az elköltözött örökségéről, elfogadta a pénzt bérleti díjként. Később a hozzátartozó vissza akarta adni a pénzt, hogy a bérlemény a házasságából származó örökösé legyen. Megegyeztem vele, mert a gyermeke sem értette miről van szó, ezért alaposan utánajárt a kérdésnek, és jelezte, hogy álljak el a bérlettől, mert neki joga van a házra. Minthogy a pénzt már átadtam az asszonynak, nem vettem vissza, amit odaadtam, mert a magát birtokosnak vélelmező örökös sem tudta igazolni örökségi jogát. Érthetően, így megelégedett a pénzel, amit anyjától kapott. A ház üres volt, zálog volt rajta, de már a kedvezményezett sem élt.

Vételi jogom nem volt semmire, magamnak itt semmi jogot nem szereztem. Ahogy a királyság megnyerni akart területen álló beszélő szoborra sem terjedt ki hatalmam. Képzeletemben a szobrot olyannak láttam, mintha arcomat nézném, amit a Gonosz mutatott, aminek képzeletre gyakorolt hatása felülmúlta az elviselhetőséget. Ekkor így szólt az Úr: „Átformálom ezt a szobrot, a Teremtmény halott képzeletének beszélő szobrát olyanná teszem, milyennek én magam látom. Lásd, és megérted, ledöntik ezt a Te szobrodat is, mert az én látásomat ledöntik, és vele együtt össze fog omolni az a Teremtmény hatalmának beszélő szobra, amit a Gonosz formált. Ellenségképet utána nem készíthet majd az ellenség, és megmentője leszek, aki ezután ábrázolat képzete nélkül az enyém lesz, annak az Ura leszek”.

A hajdan volt elhalt mag olyan, mint az egység idején, amit maga mögött hagyott, látni már nem akarja a gyáva világ a halál után, azért sem, mert közösségben fejlődő önértelme miatt általános tapasztalatnak érzékeli azt, ami csak egyéni. A válaszok keresését meg tudja oldani állandósult reflexiós kényszerrel, de önreflexióra nem marad ereje. Valóban a személyes döntés nem helyettesíthető, de ahol kihívás van, ott lehet az anyagi tárgyszerűség a megoldás, mint a téves értékelés, ami általában elvszerű válaszhoz vezet. Mélyebbre kerülve az anyagban a lelki halál, ez a képzetet egyetemes kihívás, a részletezésre idő kell. Az egységnek, miben már eluralkodott, a civilizációs kényszer, még része a közös bűn, amit a civilizáció elfeled, és elköveti a jó választási szabadság mellett a tévedést is, hogy nem látja meg segítség nélkül múltban közöst, gyermekségét. Tévképzetek miatt a Teremtett világban is elgyengül a szív gondolata, mint a sugalmazás leírása az elmét nem emeli, ahol a lelki kérdés adott volt, ami gyarapodva vigasztaló örömhíre lenne, mert ilyen módon vezetne az isteni irgalom megértése megtérésre, hol már nem képzet az ígéretek megvalósulása.

Tudományosan elfogadott ma, hogy kétdimenziós (síkszerű) geometriával leírható az univerzumban az ismert anyagi kicsiny része, amit anyagi világként kutatnak, és kimutatható az ismeretlen energia és anyag döntően nagy aránya. A profán világ tapasztalatát, és a lelki ajándékokat is feltételezhetjük egy időben, amit törékeny cserépben hordozzuk. Olyan formán, hogy az okot lépésről lépésre haladva lehet megérteni, és célnak így az tekinthető, mikor a helyes lépések felismerhetők lesznek. A transzcendens önreflexiót jól alkalmazva megmutatható, hogy kis egységekben tervezve, a tagolt anyagi és a hitben elfogadott Teremtett világban is a személyek elhatalmasodó reflexiós kényszere sokirányú értékszemléletig vezet, egység helyett.

Az anyagi ember önértelme kétdimenziós, a Teremtett világ embere a megegyezéses civilizációban hitben és az egységben található meg. Az a létező erő, amely hatására egy személy lépésenként megállapítja, hogy milyen az anyagi szerkezet képzelhető el abban a világban, melynek talaján áll, Isten létező királyságban, akkor az ismeretlen anyagi tartományból is van kitekintés az Isten Országában. Olyan egység, ami egyre inkább maga ellen fordítja az ellenérdekelt feleket, nem egység lesz, hanem háborús készülődés, melyben nem győzi le a Teremtett világ a gyengeségét, de a hajléktalan ember világához vezet, a civilizációs extrémizmushoz. Szabadságra készülve, sokkal inkább betegek leszünk, ha az idők teljessége helyett, oda tekintünk, ahol az idők szava gyengébb, mint az idő hatalma. Az utolsó idők hamarabb közelednek el, mint a haldoklónak hirdetett világszabadság. Az egység talaján az utolsó órában vagyunk.

Az örömhír arra biztat, hogy egységet akar királyságában az Atya. A gyermek ezt el tudja képzelni, a kis közösségek örömében, és azt elérhetőnek is véli, hogy ki lehet küzdeni a szabadságot. A távol lévő, az is egységben nyugszik meg, a hajdan volt közösségi örömökben, ha azok elhalt magjai termést hoznak. Amikor majd hírét veszi a közelálló, a nagy háború hirdetett közelségét, készen áll, nem fél. Akik magukat elvetett magnak képzelik, azok örömmel várják, ami már hirdetve van. Ami belső sugalmazás leírása után a forrástól a tengerig hallható hang, hirdetve van az egységben, ahogy a mag föld alatt élete elkezdődik, és életre kel a termésben.

Áldás az Úrban.

Béke és szeretet.

Ámen.

Collatio Tomi

25. üzenet. Az elküldött én megérkezése.

A profán felcserélheti a honnan jöttél kérdést a válasszal. Ismeretlen helyeken tipikus, hogy mielőtt érkezőt kérdezné valaki, a vendég megelőzheti válaszát a logikus következménnyel, hogy rövid eltöltött idő után leírja az a helyet, ahol épp kérdeznék. A várható visszaérkező így nem ébreszt gondolatokat a helyiek szomjas képzetkörében, és a ki nem beszélt kérdésekre adott megelőző válasz, így a (a mivel jöttél, ki küldött, meddig maradsz) kérdése elő sem fog kerülni, erre garancia van. Ha mégis, akkor elküldik a kényszeres kérdezők a válaszadók melegebb éghajlatra. A meglepő, hogy mégis fel vannak téve ezek a kérdések. Na de, hogy hol lépett jó útra a kérdező, arra a válaszok furcsasága adja meg a felelet. Mert a jó válasz lehet a rossz kérdés élete és halála. A válaszok mindig jók, ha a kérdező képes önmagára reflektálni általuk. A „civilizált” ember akkor is törekszik az érdeklődésre, ha nem számít arra, hogy sok válasz „civilizált” hazugság. Ha mégis azt válaszolná valaki, hogy az egységes emberiség, mint olyan, meg tudja haladni korlátait, az már ne sokat elmélkedjen. A profán világóra az utcasarkokon körbejár, itt belebólint a közösségi időkbe a szakralitás, a különleges esemény. A megérkezés a kezdeti időkbe fog vinni, így a kérdezőnek figyelembe lehet venni, hogy ha beszél ezután, az emberi tudat választ a helyszerűségben az építkezés és a megkövesedés között.

Jó, ha az ember a köves terepen szerzett tapasztaltról nem beszél. Ha bizonyságot tesz mégis, akkor a honnan jöttél kérdésre a profán világban is van jó válasz, itt is van lelkiség. Az egység terepén feltételezni lehet, hogy valaki beszélni akar a kedves vendéggel arról, ami nem a világ helyi témája. Ezért van benne az Írásban: „Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája” (1Pét 2,6-7). Leírok két próféciát, régebben mondott nekem a Szentlélek. Egyik elküldés, a másik megérkezés. A kettő, a hely azonossága miatt is összefügg.

Írd le ezeket a szavakat, így kezdődik az elbocsájtás. „Kedves népem. Menj ki házad népével a földről, ahol vagy. Nem tudhatod még, hogy ez már a gonosz gazda földje, és azt sem, hogy eladta, és nem gondoskodik majd a gazdaságáról. Keress szolgálatot másutt, legyél befogadott, mert jobb neked a kivetettség, ha életed van, mint romló gazdagság.”

A megérkezés szavai már ezek. „Kedves népem. Arra a földre, ahonnan kijöttél, most beléphetsz. Ne félj útra kelni, hogy földet szerezz. Ha válaszolsz, és ígéretemre hallgatsz, magaménak mondalak. Megértik, ha leírod, amit mondok, és más kezébe adod. Ami képtelenség nektek, nekem nem az. A gonosz gazda földje sivár, nem lesz ellenállás és fegyverhasználat sem, ahogy te képzeled. Pénzen vett földjével a gazda nem törődött. Meghalt, sem szolgája, sem örököse nem maradt”.

A múltban leírtak, a Szentlélek szavai, értelme nem változik, de a figyelmeztetés a forrása itt már a szegletkőre mutat. Vegyük észre, hogy el vagyunk küldve, a bérbe kapott profánból, és Fejedelemségekből, és itt helyet kap a szakrális, hova visszatér az új beszélővel, a szolgálat eltöltött tapasztalataival, az idő új egységüzenetével, mivel újra tudjuk építeni a szegletkőre alapozva, a régi terepen az Országot.

24. üzenet. Hogyan érzékeltél engem.

Az első szeretet befogadó, és elfogadója a Szentlélek ajándékainak, maga is aki hitt. Lehet, hogy az emlék később egyoldalú magyarázatra ad okot, a szeretet tüze mégsem alszik ki. A jegyesség iránya ezért változó. Aki akarja azt látni fogja, hogy a szabad választásában, már benne van egy nagy lehetőség, mert van irgalom, és annak ellentéte. Egy olyan képzet az ellenség, ami szoborhoz hasonló, a szellemet ellenségessé teszi, mint a bukott angyalok között időt töltött hosszú időt. Nincs a fogadott gyermeknek képzete arról, hogy kap örökséget, vagy nem, és megosztó helyzetben nem is lehetséges, hogy a lázadó választása következmény nélkül marad. A Szentlélek befogadására, olyan fajta szabadság, mivel nem fog élni a képzeletében független ember, amikor a hozzá hasonlók is rendre ellene fordulnak. A bukott angyaloknak nincs világlátása, hiszen aki a hatalmi logika kiszolgálója, vagyis foglya, az a képzeleti fejlődés ellensége, nem lát magába. Akit ellenségek támadnak, és az önértelem rabja, azt nem érdeklik angyalok, és a bukottakkal sem számol. Ha idegen Fejedelemség köreibe került, és veszélyben él, nem tér meg, mert nem ismeri az irgalmat. A gondolati szabadságban égetve lámpásunkat, az ellenséges hatások miatt elfelejtjük azt a tényt, hiszen fel sem fogjuk a kárhozatot, ami a jóra törekvőt és a gonoszt is elérheti megosztó helyzetben. Egyazon bíró elé kerülve az ellenséggel, és azzal is aki ellenségessé tett. Kimegyünk a bíró házából a külső sötétségre, bent voltunk, de akinek mécsese kialudt hiába égette odabent, olaját mégis elhasználta.  Nem megy, és nem követi, akinek mécsese égve maradt, mert hiába nem égette. Vagy két ellenség közül az egyik bennmarad a bíró házában, várakozik és megvédi jogát odabent, a másik meg kizárja a védekezésből magát. Aki oktalan, és elmegy olajért, hogy világítson lámpásával a bírónak, amikor hazaérkezik a bíró a házába, már zárva lesz a kapu. A védekező bennmarad, és fel lesz mentve. Az ítélet ilyen.

Végső soron, tanítványokká tudunk lenni, akár felismerjük a képzeletbeli bíró házának igazságát, akár az Emberfiát ismerjük meg a Szentlélek által, úgy amint van. Ellenséges és a kereső ember is szenved, amíg nem lesz tanítvány. Itt van egy nagy különbség, aki az Ellenséget választja, az nem fog vágyni a Vigasztaló Szentlélek eljövetelére. A Szentírásban, az evangéliumot (örömhírt) hirdetve, az egyszerű tanítványok az Igazság Lelkén keresztül beszélnek, az első pünkösdkor, amikor eljön az ígértet, mint Vigasztaló lélek. Jeruzsálemben tartózkodókhoz szólnak, az ég alatt minden néphez, a tanítványok által az őket hallgatókhoz, mikor először tapasztalták a Szentlélek erejét, a nagy tanúságtétel közben. „Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.” Sokan értették, hogy a lélek által van egység. A bűnben, maga a test lesz kényszeres önigazoló, amikor a szellem az önértelem szolgája lesz, és a világnak erre alapuló formáját titkolja. Az ítéletig lehet, hogy ezt a rejtőzködő természetét ismeri fel a bírói házban valaki. A Szentlélek rendre figyelmeztet az irgalomra. Szükséges, mert a világról mondottak kérdésében szabad akaratot hagy. Vannak hasonlók, olyanok is, akik különös világi képességet, elismerést szerezhettek, de a bírói házba nem érnek vissza időben.

Mélyebb világlátás nélkül lettem kereső, aki csak sejthette, hogyan érzékeli a világ, az egyébként kegyesnek mondott hatalmat. A világ uralma alatt élő embereket is szerettem. Néhány hetenként, azonban komoly szellemi válságot éltem át. Igazolni akartam, hogy élek, mikor képzeteim már nem is találkozhattak tapasztalati szóval és munkában fájdalmas volt, hogy az érzéketlenség a keresés hiányát jelenti. Ismétlődő válságokban, néhány órán át küzdöttem, valamilyen belső erő ellen. Évekig tartott, amikor a Lélek kijelentette, hogy a testemet rontó erők használják. Sajnálattal néztem az ellenség nehéz helyzetét, és akik különböző indokokkal kiléptek ebből a számomra egységesnek látszó térből, nem emlékeztettek hibámra. Amikor vándorlásom megszűnt a külső sötétségben, arra ébredtem, hogy a gonosz lélek birodalmában állandó harc van. Nevetséges helyzet, nehéz szabadulni.

Mikor keresés helyett, mégis hitre jutottam, már látomásos életet éltem. Új környezetben kellett megtanulni mi a valós, és mi a képzelt dolog. Azt, hogy mi a gonosz és mi a jó, azzal nem törődtem, hiszen nem voltam olyan szabad, hogy megengedhetem volna magamnak ezt. Erőm azonban maradt, ez a Szentírásra mutatott, arra a pillanatra, amikor Jézust földi élete során a Lélek erejével kiment a sivatagba, ahol megkísértette a gonosz. A kérdések megoldódnak, valahogy úgy, mint a sivatagban. Érzékelt engem a Szentlélek, és eredeti kérdésem arra irányult, hogyan szabadulhat meg valaki, ha szabadnak érzi magát. Nos, leírtam hogyan érzékelt a világ, majd azok fájdalmát is, akik később magukhoz öleltek.

23. üzenet. Az én korszakom távlatai.

A szilárd elmének, mint a kőnek van személyes és közösségi ideje, amikor nem érthető az élő kövek szava az kapcsolatban van az időkkel, a közösségi (épületes) és a természetes idővel, ami lelki természetünk szerint szólít meg. Az időben okság a jegyesség és a fogadott gyermeki állapot, és visszaható okság folytatása az időkben. A felnőttkor hajnalán, már nagyrészt maga választja a külső öltöztet az ember, és a lélek öltözetét csak kis mértékben. A nagykorúaknak egymás felé irányuló érzelmei és a kapott lelki ajándékok természetére meghatározó. Annyira, hogy amikor a hatalom logikája, vagyis civilizációja a rációban megmutatkozik majd meg, akkor hajlamos a hatalom megcsalt szellemgyermeke tagadni a benne is élő gyermekit. És lényeges, ha valaki az első szeretetre, a gyermekkorra emlékezni tud. Később egyre reménytelenebb vágyakozni majd, hogy gyermekké legyen, aki kővé lett. A korszaknak ígérete van, isteni gyermekségét elfogadja, vagy köve marad a kornak.  

Testi, szellemi és lelki dolgokban gondok viharjait élve, a „másság” tisztelete csak a lelki haldoklók azonosságát jelentené, vitézkedés sem tudja visszaadni a gyermekség magát vállaló erejét. Azt mondja majd sok felnőtt, hogy „meghaltam és mégis élek, ez jelenti, hogy felnőtt vagyok”. Az ilyen, hajdan volt bátor szívek könnyekig megható történeteiben beszélnek a mai kötelékeiről, az érzéketlen emberekről, de semmit arról, ami igaz. Azt, hogy örökség nélkül maradt gyermekei valakinek. Szó eshet arról mi kötözi szívüket, ahogy azon a „lelki gyermekekkel” átlépnének. Gondosan elrejthetik álarcuk mögé, hogy az Ellenségesben hisznek, irgalom nélkül.

Ugyan logikai ellentmondást, hogy az Ellenségesek között van alku, és az anyagi ember időtlensége éppen ez. Ha az időknek van kezdete és vége, számtalanszor belépünk és kilépünk az idő korlátjai közé, ahogy az időknek is van nyitható természete. Az időkben nehéz hitre jutni lélek nélkül, az időben ragaszkodunk az szellemi önértelemhez. Amíg a régi egység megtart, az új egységet ki kell alakítani. Mert a régi mellett a vakhit az időben növekszik, az időkben pedig a hitünk nem hagy időt a végidők felismeréséhez. A hajléktalan ember mellett elmenve, olyan marad a hit, mint egy nem kívánt, ki nem bontott ajándék. Van első és második halál. A szabadítás szükségszerű. Az utolsó idők után, nem lesz végtelen az idő. Úgy gondolják az ellenséges erők, hogy szabadok a táboron belül. Azok a háború kezdete előtt, meg persze a „vég után”. Aki szabadon választ az nyertes, mert nem a vesztett anyagban, inkább újonnan teremtett egység hitében nyer. Igyekezve időben hitre jutni, hirdetve lesz az evangélium a halottaknak is, ahogy az írásban olvasható.

Angyali közvetítő Halódó léleknek az önértelem szelleme mellé állva, az egységben, mint az első szeretetben, korunknak a gyermeki hit szavait, ami az örömforrást adja, és a nyertesek jutalma a szív élete. Az üdvösség kezdete a hit, mert ki is az Isten. „Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét. Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek. Töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és az azutáni dicsőséget. Kinyilatkoztatást kaptak, hogy ne maguknak, hanem nektek legyenek szolgálatotokra azzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek az égből küldött Szentlélek erejéből. Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.”. (1Pét 1,8-12).

Korszakom távlatait a Szentlélek segítsége ismerteti. Így szól a Lélek: „Szerettelek a kezdetek óta, mikor ajándékaimat nem becsülted. Azért ne kezdj hozzá hamar bővelkedni ismeretekben, mert az utolsó idők gyorsabban közelednek. Azok a próféciák, amiket halálod előtt hallasz, vagy olvasol, szívleld meg, és írd le gyorsan. Sokan várakoznak az időkben, és még többen vesznek el az időben” Érje meg az időket, aki ez egységben kapott hitet, az olvasásban értelmet, lelki ajándékot. Ámen.

22. üzenet. Az én testamentumom részei.

Az evangélium örömhíre, hogy aki végére jár a leírt szavaknak, az biztos támaszt talált a hídban, a folyóban. És a források felkeresésével, a Szentírásról beszélve, az ismeret erejében már van tudomása dolgokról, amint a következőkről is lesz az olvasónak. Ismét mondva, hallják meg, vagy mérlegeljék a végidőkről írtakat azok, akik által fogják megismerni, amit azokhoz írok, akiket a ma történő eseményekhez kapcsol az időkkel kapcsolatos ismeret hiánya. Mert a sugalmazás, ami a ma történő eseményekhez kapcsol szintén az időkkel kapcsolatos. Ne várjuk be, hogy zavar támadjon, hogy elvesszen az egység, ami a gyermekségben megvan. Fogadjuk el az új ruhát, ami érett emberhez illik.

Ahogy a bennünk lévő lélek eddig fohászkodott, éppen a gyermeki egység sajátos megléte miatt volt, és olyan módon maradt a szellemünk értetlen és éretlen, hogy csak sejtette, miként talál a lélek vigasztalásra. Ezek után fel lehet mérni, hogy a megpróbáló idők miért vannak, és az öröm miért fontos az elmének. Érlelés nélkül a lelki ajándékot nem ismerjük fel, hogy az személyre szabott, és milyen természetű. Amit evangéliumnak (örömhírnek) nevezünk, a vigasztaló szentlélek is Jézus halála és feltámadása után lett elküldve a tanítványoknak, ahogy a négy evangéliumot is akkor írták le. Amikor Jézus tanított, és gyógyított, a nép nem olvashatta még azokat. Amíg az Ellenségképet kivetítjük, vagy felfedezi magában valaki, mint egy szellemileg kifejlődő képzetet, az lelki érlelődés egy következménye lehet. A lélek vagy makacsul védekezik az ilyen szellemi hatással szemben, vagy az Ellenséges lélek benne is megvan, akár titokban tartja, vagy kérkedik ezzel. Mikor erősnek érzi magát a felnőtt, csak gyermek még, ha az Ellenségnek átadja a lelki halálra a testét. Az evangéliumot olvasva a megtérés az érett felnőttnek írt tanítás.

Találtam a többitől eltérő két kicsi követ. Az egyik egy titok feltárulásához vezet majd, ebbe már belé kerül megújult értelem szava, a másik közösség által kerül, a forrás felé vezető útra, mutatva az irányt a folyó hidjához és vissza. Az értelem a tűz szavait lefordítja a lélek erejében, a hit megerősödik, de nem múlik el a gyermekség. csak új ruhába öltözik. A Szentlélek biztatott, hogy írjam, amit mond, bátran adjam a fenti címet ennek az üzenetnek, hogy gondoskodni tudjon arról, hogy megnyíljak, és leírjam szavait, hogy állnak meg „Az én testamentumom részei.”, vagyis táruljon az evangéliumból, mikor írok.

A szavak lejegyzése okoz gondot, amikor megérint a Szentlélek sajátos dinamizmusa. Elmélkedtem, hogy miért engedett világos, titkokat tanító formában lejegyezni a korábbi írásokban. A kérdés hasonló a válaszhoz, mert amik most leírva vannak, azokra a Szentlélek olyan választ adott, melyeket le kellett fordítani, mint egy holt nyelvet. Mintha keveredne a jelen és múltidő használata, akár egy nagy háborúra történő utalás, és nem értettem, hogy ebben a háborúban minden ember meghalt már, és csak a maradék él még, vagy meghal az emberek egy része, és a többiekre a figyelmeztetés vonatkozik. Hasonlóan vagyok, mint azon emberek, akik egy üdvös eseményről olvasnak, és időben utána vannak már, így ismert eseményről olvasnak. Gondolva, hogy az esemény részletei hiányosak.

Következőkben azt a két gondolatot írom le, ami szükséges az írás folytatásához. Az emberek valamilyen formában meghalnak, mégis, amikor még élnek, nekik újat jelent az írás arról, hogy a háborúskodás korának vége, mert a halál "gondolata" előttünk lezárt kérdés. Másrészt, hogy a már megholt emberek ítéletre mennek, ez sem mond sokat, azoknak, akinek szelleme viszont erre a válaszra számít. Arra jutottam, hogy amikor a fizikai halálról van szó, akkor a kérdésről két eltérő vélemény van az emberek tudatában. Annak ugyanis, akiben elhal a lélek, mást jelent a megváltó halál, mint annak, aki érti a fizikai halál üdvös szerepét az élet után, és megint mást annak, aki küzd a szívében, mégsem szabad teljesen az életben, nem hisz, így nem keres jövőre vonatkozó ígéretet.

Van küzdelme a megterhelt lélekkel, aki elfogadja azt, ami hitre vezet, vagy hamis tudatban marad, tudva és megtévesztő szándékkal. A Szentlélek erre világít rá, hogy Úr van az életben és a halálban, figyelmeztet az írás tanulmányozására, egyrészt ezzel is bocsájtott el. Az új püspöknek a következő igét találtam, hogy bátorítsam a szabadítására: - „Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által”. (1Pét 4,6)

Új források fakadnak, új partok között lesz híd, és a föld ismét betakarja, amit belé vet a bizalom. Többértelműnek látszó gondolat ad választ az egység kérdéseire. Hogyan hirdetjük az evangéliumot a halottak között, ha az ítélet alá esettekkel együtt mi nem temetkeztünk el valamely módon? A Lélek önmagára reflektált, amikor "Az én testamentumom részei" címet adta az üzenetnek. Az építő kövek a részek. Az evangéliumok a kövekről is írnak, de a részletezés most tiltva van, a következő rövid időben. A gyermeket, a felnőttet is az önértelem, mint kő nyomja és emeli. Az Egy csak a Szentlélekben reflektál önmagára úgy, hogy amit az Ellenség elmozdít, az Egység általa képesek legyünk visszamozdítani. Nem hagyott kétségben azonban arról, hogy a következő kis időben a kövek megszólalnak.

21. üzenet. Mi végre jut az ember, ha önmagával elégedetlen.

Egyre tisztábban látom a következő megállóban várakozó dermedt embereket, a vonatról. Hozzám fordul egy vidám bliccelő, azt kérdi hová készülök. Mondom, hát oda megyek, ahova a többi felszálló készül. Az szép álom, mondja, és nevetnek a hátam mögött. Ahogy lassítva beérkezik a szerelvény, sok a leszálló, szakaszjegyük volt csak, ezen az ismeretlen, de gyönyörű cél felé vezető útra. Az jegy nélkül utazó bliccelő elégedetten megállapítja, hogy nagyon álmosnak látszom, és enni kezd. Mondom, hosszú út van mögöttem, és leszáll majd a vonatról maga is, minek örüljek. Kinevet: - én fel sem szálltam a vonatra mondja, én végállomáson vagyok. Majd sok felszálló utassal a vonat elhagyta az állomást. Álmodom, vagy elalszom újra, nem tudom, azt sem értem, hogy miért vagyok elégedetlen.

Álmodom ismét, mellettem egy nagy pofon csattan a semmiben, illetve ott, ahol eddig nem volt semmi, egyszerre történik valami. Tudom, hogy a nagy-bumm túlzottan régi történet, talán most ért ide a hang. Félálom, olyan állapot, mint régi fizika órákon volt, rengeteget jegyzeteltem. Egy jó emlék azonban megmaradt. Mikor egy végtelen hosszú képlet táblára került, öt perccel a szünetcsengő előtt, a professzor úr befejezte a témát, kérve a kollégákat, hogy absztraháljunk egy keveset. Vagyis, vonatkoztassunk el a témától. Hát ezt teszem most, gondolva arra, hogy a rejtélyes utazások, itt az életben rengeteg színes képzetet is kelthetnek. Olyat, amiről érdemes írni: hogy mi is a civilizáció, mire jó egy diploma, és Isten Országában, ahol arányaiban kevesen gyülekeznek emberek, hol van különbség és hasonlóság. Egyenértékű képzet félálomban a végállomás, ahol utasok tódulnak a vonatra, azzal ami nem egyezik a fizika óra témájával, hogy mi végre csattant a pofon a semmiben.Fekete fehér ez a kép, mégis tovább pergetem utazásomat, ilyen formán, ahol az álomban töltött idő miatt talán nem érek célt.

A bakter, a vonatvezető, a kalauz az úton, csak rajzfilm figurák, vagy változó színes alakok. Nem volt róluk szó az utazási tájékoztatóban, de színesedhet a kép, elképzelem. Kik ők személyesen? A bakter a vonatvezető és a kalauz személyiség, a profán világban mindhárman egy külön érdekes világ, vagy mint teremtmények, álmukat bevégzők ők is. Olyanok, mint az a bliccelő egyszeri utas a történetben, aki azt mondta, hogy nem is szállt fel a vonatra. Az egész világon dzsungelharc folyik az önértelemben, és azon kívül, ténylegesen. Mit mondana a boldogság-kalauz, ha kérdezném, hogy tanulmányaim célja a diploma megszerzése volt, vagy a transzcendens önreflexió pillanatainak élvezete, a tanulástól történő elvonatkoztatás öt percei az értékesek. Kérdés lett később, hogy az elme boldogsága hol folytatódhat. A képzelet végállomás után félálomban?

Mire gondoljon a boldogságra kész elme, ha utazni készül, és már csalódott a tudata, ami megalázza a szívet, a vérkeringés motorja elrontott gondolatok helye. Mi végre kezd a mérges szív gondolkodni, az agy rendszeres önigazolásba. Lehet, hogy a gondolkodás helyett az elvonatkoztatás lenne a jó témánk? Elégedetten az ember felül a szellem kisvasútjára, ahol hiába számol a viszonylatokkal, a bakterral, a kalauzzal és a vonatvezetővel, mert csak rémült utas akar lenni. Persze, mert az agya kompenzál, a szív szellemvasútján azt mondja: őrült, aki másként gondolkodik, a civilizáció már túl bonyolult, és a vasúti szolgálattevők gyengén fizetettek. Ilyen világ, olyan Ország, agyának a globális világban, a maga kicsi szíve diktáljon.

Egymásra gondoljon bablevesében két galuska, és táguljon a gondolkodás belső tere. Éppen a hatalmasok és rabtartók temetőjéig. Nincsenek ám sírok itt, nagy kondérban főzik a birkát ezen az állomáson, viszont rengeteg felszálló új utas van. Az Öt perces elvonatkoztatás vége, kicsengetnek. Itt kezd a boldogtalanság, az önmagunkkal való elégedetlenség, az egymás minősítése, az árnyékos oldal fénye világítani. Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet”. Marad tíz perc a hangos folyosón, ennyi idő elég, hogy az az evangéliumban az Ige kiérlelje a mondat értelmét. Mi végre, és hol leszünk elégedett fogadott gyermekek, világ egy szegletén?

20. üzenet. Hajléktalan Ember a globális térben.

Hová mész ember? Itt bódéváros épül a plakátok alatt a bedeszkázott időtlen kertekben a papírkartonon festmény árulkodik, konzervál életre szült világokat. A kilépőt hamisan ítéli meg a képzelet, ami belül a sötétségbe világított, szemünk fénye, és hatalmi vakság miatt fehér botot kap. Talán a gyermekkor hajnala leste a szülei ágyánál, amire ébred, és hogyha újra gyermek lehetne, látna újra angyalokat is. Aki felébredne, megfejtené az álmot szívesen, ha kérnék. Régi úton menve az idő, hallanánk az ébresztő szavát. Süketen a kérdezésre, hiába mondaná az alvó, hogy az új életünk nem álom lesz. Zárt szemekkel a fényes szemű tévelygőkre mutat a plakát, ilyenek. lesztek. Akik néznek csukott szemmel, ezt tudják. Múltunkban egymást nézve haladnánk hajlék nélkül, ébresztgetnénk egymást.

Borús múltban nyitnak régi hősi szárnyakat a végek, bedeszkázott, csendbe rokkant, vakablakra nyíló szemeknek világít az éji fény, az időkben az emlékek kirajzanak. Látogatott tereken szalad a sivatagi ördögkerék, és ahol az idő erőtlen szavai gördülnek pályákon, a káosz közepe felé. Melegebb, időtlen kocsmai huzatban majd ébred a ráció, egyenes derékkal jár haza a sivatagi nép, a homokon gonosz gazdának árnyékképe kíséri azt, aki pakolja rőt micsodáit. Angyal nyugszik már elpostázott írásokon, a hajléktalan is fényes szolgaságba mehetne, mégis szabadságot hazudik. Csapkodó madarak keresik a magot, az éjjel búgó repülők, a világhatalom kicsikéi tollászkodnak. Micsoda szomjúságot lök ki ajtaján a kocsma. Látják vadászni a sivatagi palotakert baglyait. És látják, éhes szájukba béna karjaikkal tömködi az ételt, aki könyököl majd üres ablakkereten a szoba közepén- És a holtában hajléktalant, ha az ébresztő egységben, az ország útjára lép.

Ha az elszigetelt belső világ a hatalom temetőjéig tágul ki rendre, akkor holnap is régi mondásokkal temetik az új rabtartókat. A lerontásnak a végeken nincsenek sírjai. Ritkán járnak itt, ha nincsenek az Országnak járt útjai a végekhez, a fényhozó a vakablakig, és nem kifele, aminek értelme van, nem oda vezet. Az eltévedt kos ezen tájon egyedül marad, emlékben élő hajdani nyáj viszi az eltévedt bárányokhoz. A pásztor a temető felé menet, a járt úton eltévedt bárányokat talál, itatóhoz vezeti, füves legelőre tereli. A félelmetesnek mondott egykedvű ember is meglátja, hogy elkísért útján az eltévedt bárány. Az Egy nyáj, a levágásra szánt juhok is keresik és megtalálják egymást, és pásztorukat. A haszontalan ideák rendet vágnak a sivatagi bódéváros palotakertjeiben. Tegnap lett leírva, hogy amikor kimegy a gonosz lélek az emberből, kieső helyeken jár, szabadon, és inkább vesz magához hét másik embert, magánál gonoszabbakat. Állapota ennek az embernek rosszabb lesz, mint volt. Aki figyel azt „hajléktalan társaink” eltévedt bárányokként érik utol.

19. üzenet. Új emberkép az Isten Országában.

A lelki ajándékok alkalmas eszközökké tesznek. Mert ugye erről is beszél az ember amikor természetes állapotának kibontakozása során etikus szolgálatra van hívva. Kapott ajándékait, ha csak látszatra is meg fogja becsülni, ha tisztességre vágyik. Az etikai norma változó, és a keretek között függőségi viszony, és ahogyan Egyazon Lélek eltérő ajándékait kapja az emberi lény, tudnia kell, hogy ki nem érdemelheti.  Szabad akarata miatt világképéhez ragaszkodhat, jogában áll nem vágyakozni tovább Isten ajándékaira, azonban nagylelkűségre van szüksége, hogyha állapotbéli szegényességéről nem tud. Észre fogja venni a közösség, hogy mennyire lehet figyelmes hallgató, mikor önértelméhez ragaszkodik. Örök tapasztalat ez, hogy nagyobb szellemi potenciált fejlesztünk, mint ami boldogságot ad, ami örömöt hoz. Azért van szüksége éppen a szabadításra, mert a jó tanítás lassabban árad, és mindig az utunkat keresztező folyó mellett fogunk időzni. Ahol a szív is pihenhet, ott az érzelmek magasan száguldó patakja felett naponta haladunk át, a keskeny pallón, de nincs idő hálaadásra, nem értjük, milyen közeli a veszély. Egyre érzéketlenebb az ember, és tud az önértelme határairól, vagy személyes elkötelezettsége közben megérti, hogy neki mi fontosabb a rációnál, családjánál, istentől ingyen kapott ajándékait is megbecsülné valami módon, ha tudná, milyen talajon lehet kiérlelni.

Ezért épp „jegyességünk” természete az egyetlen, mely azonos talajon táplálja a közösséget és a személyt. Mit gondolunk, az Egyház püspöke milyen módon van jelen a kisközösségi életben? Mindenki, aki jelen van a közösségben, látja a gonosz munkáját talán megérti, hogy ezt lehetetlen lerontani nagy tekintély segítése nélkül. A hívők ismerik az irgalmas tekintély munkáját a hitben. Közöttük is olyan formán van ott a gonosz, mint aki hallgat, van ideje. És mert mi is mint megnyesett fa, úgy vagyunk jelen a világban. Megváltásunk oka, maga Jézus Krisztus feltámadása. Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett, meggyőzte a világot bűn természetének dolgában, a megtérés dolgában, és a vigasztaló lélek erejével. Az emberek három évig is figyelhették: Ki ez? Az apostolaitól Jézus meg is kérdezte: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Nem volt azonnal válasz. Később az emmauszi tanítványok az étel megosztásáról, a kenyértörésről ismerték fel, mert tanításait részletesen, leírva nem ismerték, kikhez küldve volt. A püspök is tudja, és a Lélek által megvilágosított ember is hangoztatja, hogy hamar lesz nagy kritikus a templomot látogató emberből, és kevés az olyan alázatos beteg, aki a szabadítását kérje. Az Úr betege olyan is lehet, mint a hajléktalan ember, aki a lelki vágyódások szabadságában élve, magányosan üres kútba néz. Mondjátok a püspöknek, ha a személyes gonoszban nem hisznek elég mélyen, vagy nem kapnak biztatást, hogy éljenek lelki adományaik erejével, hogy a gonosz legnagyobb hazugsága, hogy nincs. A jegyeseknek ígérete van, hogy a második halálnak nincs rajtuk hatalma, mégsem elég, hogy megismerték a szabadság útját, ha nem fordulnak időben a szabadítóhoz. Tegyétek próbára a püspök atyákat látogassátok meg, és készüljetek hajléktalanjai az Úrnak. Ezt mondja az Emberfia. Eljövök előbb, mint odaértek.

Még nem gyermekeinkről van szó, inkább fogadott gyermekekről, magunkról és arról, hogy a közösség a jegyességben áll azonos talajon az időkben. Ezért nekünk hiányozni fog a világ kritikája, mert így látja a szabadítást a jegyes, kérdeznie kell. Ha a gyermek jó kérdéseket hall, mi módon tenné az felnőttként. Ha hasonlók vagyunk, kérdeznénk ezért a kéregetőt, hogy meglátnák, milyen az alávetettségben adott jó válasz? De hallgassatok csak, beszélni fognak a gonoszról a kövek. Bizony nem tudjuk még, miről van szó. Nem baj, kiérleljük, amit egyszerű lélek diktál, legyen elég ez, mert helyes irányba fog terelni a jó kérdés. Menjetek a templomba. A kegyességnek higgyetek, mert az utcákon és tereken megtalál mindenkit a gonosz. Észre sem lehet venni, munkája lassú szellemi halálhoz vezet, amit majd követ a második halál. Egyre nagyobb lehet az önhittség máza, a kérdező egységre jut az ellentmondásban, megteremjük a gyümölcsöket, amivel az önértelem már nem él. Fogadjátok el a szolgálatot, a szabadításról kérdezve a püspökök a gonoszról ne beszéljetek. A hallgatás is lehet kérdés, a szabadításért perelnek majd azok, akinek még van helyes szava, kérni, amit a beteg nem mer. Látják ők is milyen a lélek halála, és aki benne él, azok is látják. Az Egy ma el akarja fogadni az Egység szándékát, neki ennyi elég. A világ szava megenyhül, mikor szóvá tehető az irgalom ítélet helyett. Aki várja a második halált, annak eljönnek az utolsó idők nagyon hamar. Isten Országa néven nevezi az egységet. Igazsága, ha a múltból jelenik meg, fogunk hinni a gonosz létezésében, amikor már hetvenhétszer megbocsájtottatok az ellenségnek. Vigasztaló az a tudat, hogy már kevés hiányzik a hetvenhétből, mert aki nekünk is megbocsájtott. A halálban (áldott töviskoszorú) nem int búcsút a gonosznak, aki meg van szabadítva, mert az időkben visszatérő lesz emlékezetében.

18. üzenet. Az emberi megjelenése a Teremtett világban.

Feltételezhető, hogy az időbeliség megjelenése korszakfüggetlen, mert amikor a gyakorlatban a szellemi és lelki meghatározottság ellenére a küldetéstudat határozza meg a testet, épp hordozó elemét az értelmet a rációval igazolja, akkor a maga korát időtlennek érzékeli. Evidencia, hogy a korszakoknak, így azokban a rációnak is van kezdete és vége. Ugyan rendre szólamnak halljuk az együttérzés és az egységre törekvés szándékát, amikor az ember egy korszak a belső szövettét megbontja, és a „világképét” a föld alá visz mindenkit, mint egy magocskát. Ami egy közösségben majd kibontakozik, mind a jobb, mind a rosszabb elhal, nincs kivétel, csak a termésben. Akik rendre az értelem, a közösségi elvek elfogadása ellen ténykedő hatalmi struktúra miatt fellépnek, a megújulást felfeledik, azok is konstruálnak újabb közösségekben önkifejezési jelenségeket A Teremtett világ az egyetlen, amiben van olyan tárgyszerűség, melyben az önreflexióját a közösség elvárhatóan értelmezheti, és épp azért kevés a boldogulás reménye, mert az eredeti ok gyengécske szál a szövetben, amire vissza tud mutatni a „hatalom civilizációja”, mikor épületében vannak egyéni kövek. Ezeknek a köveknek az ereje az emlékezés lenne, és lehetne sors helyet választani a szabad akarat következményét. A mi boldog magocskánk nem fog olyan mélyre kerül a földben, hogy a „világkép” mélyen futó búvópatakok források legyenek, és tápláljanak a horizonton egy eső nélküli száraz bolygót, amit a tócsákban még látott képzetkockák nedvei, az abban termő kövek tartanak egybe. A teremtett világ kezdete és vége visszamutató okozat, és előremutató ok, mint a korszakvég időlegessége. Az Egy Teremtőt elfogadó hívő ember, szabad akarata miatt fogyatkozásban nem marad. A hit horizontjának is határt szab a közösségi kritika elvének intézményesülése, de szellemi és lelki része lesz a testi létének, ha ez búvópatakként egy idő után mégis a felszínre tör. Szétválasztható Isten Országát tekintve két terméketlen nézetet, függően attól, hogy milyen korlátjai vannak az anyagnak, mert megfogalmazható külön-külön, hogy miért képtelen önmaga és a világ túllépni határain. Megfogalmazható lett az időtlenség logikája, az önértelmi Világ intézményesülése után. Ezért, és ezzel szemben, mert a „racionális” belső paramétere a testi, ami szellemi és lelki tényezők nélkül időleges reflexió. Amit a Teremtett világban nem talál meg, azt a világ egy jövőbeli projekcióval utasítja el, és ami „hatalom civilizációjában” benne volt arra emlékezik, protestál az időben.

Ha tehát, ami csírájában megvolt a Teremtett világban, és nem fejlődhetett ki a testiben, érthetően nem érlelődhet meg, akkor az a jó és rossz szemlélete volt, vagy inkább az irgalom lelkülete és szelleme ellentmondásba került önmagával. Amit az ismeret úgy értelmezhet, hogy a ráció szárba szökkenése olyan magon történik, ami az önértelem gyümölcsére mutat rá. A helyettesítő áldozat megmenti a Teremtett embert az aratástól. Ezt az idők teljessége eljövetele után az embert, a végső időkre mindig nyitott angyali világ egyre inkább úgy látja, hogy a megfeszített megváltó tanítása, az emberben hallás útján és új vetés után szökik szárba. Ez történik most.

Az anyag, a Teremtett világban két módon van meg. A világi hatalom miatt, a profánban, mint megnyesett fa, másrészt szakrálisban létrejött formában, mint olyan, amit a világ cáfolhat, ha az kegyelmi ajándék formájában jelenik meg az embernek. Ott, ahol a világ szerint időtlenség van, ott a belső és a külső anyag együttes meglétét látjuk. A teremtő Legyen szava a teremtett ember megjelenését jelentette, pontosabban függő viszonyban maradhatott az ígéretek által, azon kívül választás lehetősége az időkben megmaradt. Ha a világ látja önértelmével, és a ráció, ami kritikájának háttere nem engedi, hogy ismerje az időszerűt, tehát az időkben a közösségi embert, akkor nem bukhatna el a bűnben. Tehát a teremtés után élő számára vak marad, akinek nincs lehetősége kibontani lelki ajándékait, mert nem hall ezekről, de akkor is, ha a Teremtett világot elismerő ember a létező ráció ajándékát alábecsüli. Az isteni ajándék úgy van meg az emberiben, hogy létre akar jönni, önmagát megtöbbszörözve, és az anyagi szenvedések ellenében, mert a test nedves képzeletkockái az elvi kövek nem nyomták még túl mélyre. Várhatóan, időben felszínre törnek a kövek alól majd a források, ami alatt új hidat építhet.

17. üzenet. Az anyagi világban megjelenő emberkép.

Az emberi történet az anyagi világban, hatalmi és bölcseleti képzetként jelenik meg illetve születne meg, ha foglalkoztatná az embert az egyetemes egységtörekvés, a civilizáció hatalmi korlátjainak elfogadása mellett. A kritikai és globális, közösségi alkuk előzményei után önértelmét mégis az elvek ellenében gyakorolja, és az elvekben a hazugság is intézményesül. A kialakul egy „világkép”, ami kritikai univerzalizmushoz vezet, az átlátható „önértelmi civilizációhoz”. Erre az „alany” rávilágít, amikor a mondataiban az Igét nem helyén kezeli, hanem az elvek mentén. A világképben az Alanyi tárgyszerűség lép az önreflexió helyére, így a kivetítő típus valós ideje profán. Értékdeficittel küzdve így nehéz bevinni az Igenek formáló erejét a mondatba. A közösség belső életében a „más sem hasonló”, és ennek az elvnek jegyében, bontakoznak ki az alkuk, az értelem zsengéi. Meghasonlott létét nem tagadja le annak, aki ismeri a civilizációs betegséget, csak az önértelmet vetíti ki mindenre a „tárgyszerű”, ahol egy védekezési stratégiának megmarad az önreflexió gyakorlata. Az elvek olyan folyamok medrét mélyítik, olyan rend uralma alá helyezik az embert, ahol nem beszélnek a személyes gonosz létéről jelen időben. Még csak nem is sejti az ember, hogy akik a „civilizáció” által semlegesíthetőnek hirdetik a gonoszt, azok milyen gondok medrét mélyítik. Kinevetik azt, aki a rejtőzködő gonosz személyes létét felismeri. Mert a Gonosz nyíltan mutatott arca hamis, és ezt tudjuk – mondják, és ezt látják azok, akiknek van „világképe”. Az egység dinamizmusát nehéz lesz gyakorolni a világban, mikor az emberi történet a múltban is rendre anyagi, tárgyi reflexió volt az, ami alanyi önreflexióban jelent meg végül. Hogy a kirekesztettek, és a betegek nehezen értik, hogy miként szabaduljanak meg, velünk együtt vagy maguk. Hogy lábra álljak, azt mondom: „Nem kritizálom a világot, tévedésbe esem, ha nincs világképem, mert az megbukna”. Ez a béna hangja, és a benne működő démoné is. Ha hitem gyógyít meg, megjelenne az a béna is, akinek együttműködést egy démon ereje parancsolt, és akkor a magasság Fejedelme is látná a gyógyulást, a hívő és a hitetlen közös örömtáncát látva.

A beteggel egy időben jelenik meg, hogy az ismert anyagiban már meglévő új belső tulajdonság van kialakulóban. Egyebekben is a rációval felismerhető anyagi világban kikövetkeztethető a hit, és amit a ráció eredményesen, mint az anyag belső tulajdonságát le tud írni, azt a lélekkel és a szellemmel is meg kellene értetni. Mert előbb a megjelenő ház képe, a kert képe és a háttér is áttűnik a külsődleges színtereken, hogy jelezzen a gyökér a gyümölcsnek. Ha már bemerevedik a kép, és a profán világ dinamikája eltolja az előtérből, amit nem maga határol be. Külsődleges színtéren nem az emlékezet szelektál. Az embernek Lélekben előbb van meg a világ teljessége ajándékainak csírájában, mint a figyelmeztetés, hogy a kópia lélek nélkül meghal, mert az önértelem maximalizmusát tapasztalja. Az öntest rabságáról érintőlegesen lehet beszélni ma, mint a tenger határtalanságáról, amihez nem vezet folyó, nincsnek hegyi források, és eső sem esik. Olyan otthonokban, ahol démonikus erők hatása alatt van a család, sem a tereken, ahol nincs útjelző, a személy csak a jegyességének irányát tudja megválasztani, megváltoztatni. És ha mindig anyagi kimenet van, nem képes megjelenni a bárány és a pásztor, valamint a király a mesekönyvekben. Amikor Sátán kísértései negligálható, amikor elhiszik, hogy csak a profán ereje a tükrözhető képzet, akkor a Gonoszság olyan szellemi erő, ami rejtőzködik. Legnagyobb hazugsága, hogy nincs is, választás sincs tehát, csak olyan civilizáció van, ahol az ellenséget a kollektív emlékezet felfedezte, amikor beteg lett, és aki nyilvánosan megvallja, már múlt időben teheti. A múlt és jövő, ez az otthon igen tág, és sok kis egységekből áll össze, és képtelen megteremni gyümölcseit, míg a közösségben nem lát dinamizmust.

Van profán dinamizmus, hogyha az időtlenségben diktátum van, idővel nyílik egy külsődleges színtér, ahol az emlékezet szelektál, itt az embernek neve Egy királyság, az élő valóságban, ha többnyire a démonikus kritikai önigazság elve intézményesül. Küzdve kritikájának kényszeres logikájával, a többség nem érti, nem ismeri fel egyénileg amikor a megnyesett fa kizöldül. A gyökérzet nem kópia, amikor a család meg van nyerve, vagy magára van hagyva, ez a kérdés, egyben a válasz is. Ha egy anya küzdelmének olyan kimenete van, ami az önértelemmel ütközve üdvös, akkor éljen az anya harca ellenünk. A dinamikus egység törekvése gyümölcseit végül meg akarja teremni a haldokló és hadakozó, megmetszett ismeretnek. Küldj angyalt Uram, hogy legyen szelleme a rációnak, és az eljegyzett testeknek lelki ismerete.

A ráció, a profán dinamizmusa az emberképet nem tükrözheti az időtlenségbe, akkor jó amikor az időkben érlelődik, ha nem keveri a bölcsességet a projekció képével, mert az isteni bölcsesség a világ képzetét az eredetben megosztotta. Az emberi bölcsesség is kritikus lehet, mikor a gyengék ereje ütközik azzal az erővel, mely nem veszíthet, és más esetben is figyelnie kell arra, hogy az önértelem született vesztes. Amikor elhatalmasodik ezért az önértelem ereje, a bölcseletnek sem lesz korlátja, nem lesz misztikus, és emberképe is bizonytalan marad. Meg van a korai időkben is a gyökérzet szerepe, ami egyénileg változó, a végső időkben azonban a gyümölcs tulajdonosának helyzete átmeneti, ahogy a ráció szerepe is időleges.

Átmenetet, és a gyengéknek új paradicsomot hirdet az erős, de ahol nincs szabad akarat, nevetséges lehet az „egyenlőség”. A cél ilyenkor valójában az okot jelenti. Ha a szabad ember racionálisan, visszaható okozatra hivatkozik, a ráció lehet időtlen, és ha a megküzdött egységet kínálja, megmentjük a szegény népeket. Mintha ilyen lenne az „egyek vagyunk az újság címoldalán” történet is. Ilyen plakátneveket kapnak a kicsinyek majd: - az erőtér fegyvertelen harcosai, a hatalom meg sem születő gyermekei, vagy az egységben eltemetettek nemzedéke. Lesznek szeretetharcosok is! Ilyen az ember, amikor szólítja a kívülálló. Belső világában megjelennek az otthontalanok élő kövei, és amikor az utcán küzdők kopogtatnak ajtóikon, a lélektelen időtlenségben nem találnak helyet.

Az Isteni irgalom, és az Isteni igazságosság.

Olvasom a prófétai írást, és mellettem az imára időt keresők a meghallgatás reményében nyugalmat találnak, gyorsan tágul az a zárt "varázskör", amit a merev meggyőződés, a vakhit, és a számtalan tévhit rajzolhatott ki. Akkor én írni vágyakozom, mint a bárány, aki a legelőn hallgat a pásztorra, és úgy hallgatom én is a királyt, mint akit már szólítottak szolgálatra. Lelkületben szeretetharcosnak nevezem, aki kiküzdött szívvel többet lát, mint a szabadnak mondott szellem. Sokan tagadják, hogy a Személyes gonosz létezik, mégis képzeleti szabadságukhoz ragaszkodva a létező emberi gonoszságokról beszélnek. És akik olyanok lettek, mint a meszelt sírok, tudatlannak mutatkoznak a gonosz természetével kapcsolatban, a belső halott lélek felett uralkodó szabados szellemmel kapcsolatban. A kérdés egyben személyes válasz is, egyik alapja a tévedéseknek, amit a halott lélek felett uralkodó szabados szellemről írok, ami jelen esetben nyugalomra ad okot.

Ott fogok élni a megkülönböztetéssel, ha látom, hogy milyen nagymértékben áll meg az „Isteni irgalom és igazságosság” dolga amikor előtérbe kerül a tudatlanság. Egy ismert feltételezés szerint, amíg nyitva az Isteni irgalmasság kapuja, azon be lehet menni, de annak, aki nem él az Isteni irgalommal, annak, majd később az Isteni igazságosság kapuján kell áthaladni. Akik az Új Paradicsomi életben keltenek reményt, mégis eltévednek irgalom és igazságosság dolgában, akkor amikor a náluk gonoszabb embert maguk mellé veszik, megjavítani akarják, ezért mert jónak vélik. Esetleg, közben a gonosz által inkább támadottakat lenézik. Nehéz felfogni, hogy ugyanazok táplálnak hamis reményeket, akik a maguk is áldozatai a gonosznak, csak ezt nem tudják. Személyesen azt tudom feltételezni, hogy amikor elfogadom a gonoszságot, akkor múlt és jövő időben ezt feltételeznem kell magamról is, mert a jelen időben megengedhetem, hogy ellent mondjak magamnak. A Gonosz ismert legnagyobb hazugsága, hogy nincs. Az Új Paradicsom létének képzetét, a magasság gonosz Fejedelmei is hirdetik, ingyen van nekik a hazugság, de tudjuk emberi ésszel, hogy ez nevetséges. A gonoszság Fejedelmeit, majd az Igazságosság kapui fogják vádolni, majd később, és démonjaikat, akik ellen ismeret birtokában fel kell lépni. Nem csak a hit, a tudás is számít, és nem mindegy, hogy mit hallunk ezekről. Annyit jelent a hit a Gonosz létében, hogy felismerhető. Részletezni nem akarom, hogy miként működik az Ellenség, mert bukott személy. Az Isteni igazságosságról, és irgalmasságáról, akkor alakult ki helyes nézet, ha valaki életében elindul a földi Paradicsom irányába, de ezt a képzetét olyannak tekintjük, ami nem cél, hanem inkább ok a cselekvésre. Addig hallgasson a jóról, ami benne van, és jöjjön ki, ha kinn a sivatag van, láthatóan. A helyes útra az aktív egységtörekvés vezetne, és ennek útja a világban is megvan. Két tábor van a mezőn, egyik neve Támasz, a másik neve Átlényegült. Az egységet akaró a mezőre megy, és keresi a hit megnyilvánulását a Teremtett világban és a profán Világban is.

A forrásnál már akkor lényegült át a szellemi és az anyagi világ, amikor imában a támaszt megnevezi Jézus az Atyában, benne adott választ, az emberi természetnek. Rejtett nem marad ugyanis, hogy ha a törzs ága lelkileg orientál, ha elhatalmasodik mégis a takaró lombsátor, látszólag az anyagi világ kerül fölébe. Lelki gyökérzetünk a gyümölcsöket lélekben és szellemben érleli, ezért, csupán anyagi természetünk nem tudja helyre tenni a szellemit és a lelkit. Az anyagban kell megtalálnunk az igazságot és az életet. Átváltoztatottan Jézus vére és teste által megjelenik. A bonyolult nem jó válasz. Hogy el ne bukjunk, amíg célt érünk, az Atyára anyagi természetünk okán, és Jézusra az átváltozás miatt is rá vagyunk utalva. Az átlényegülésben azért is fogadható el az Atya, amikor hirdetve van, mert egyéb módon nem tud válaszokat adni az anyagi világ hatalmaskodására, hacsak nem önértelme által, és majd a vigasztaló lélekben.

Világi ok az anyagi lefedettség ismerete, de a célja az Isten Országának felismerése. Az irgalom és igazságosság, isteni tulajdonság, ami a Szentháromság királyságában már hirdetünk az idők teljessége óta. Ez a Támasz. Az utolsó idők képzete felé fordulva, meg kell látni az idők teljességében, hogy az egységet személyesen, mint bekövetkezett és az elkövetkező eseményt az időkben tekinthetjük szelektíven. A források táplálta folyó örvénymentes, és az irgalomban ott van az Átlényegülés, de a híd két partján eltérő képzeteket lehet megengedni. Hiába van anyagi egység a hídon, mert aki hallott a forrásról, az a lelki és szellemi erők dinamikájának eltérő módon engedelmes a képzeteiben. Az igazságosság is felülkerekedett, már akkor, amikor az anyagban elhatalmasodott a hatalmi erő, és akkor is, amikor Támaszt találunk a Gonosz felismerése esetén abban, aki legyőzte a bűnt. Az Átlényegülés kínálta bonyolultság sokkal több, hogy csak az anyagból következzen, de annál kevesebb is, hogy meglássuk benne az anyagi Támaszt. Az Isteni ajándékokat, a karizmákat tehát a szellemi és a lelki felkészülés során megkaphatjuk ajándékként, amit ugyanazon út első zsengéiben, az anyagi világban is birtoklunk, hogy az anyag uralmával küzdve erőnk legyen ahhoz, amit az egységben elérhetünk.

A Teremtett világ és az anyagi Világ származtatja az embert. A különbözőség az ingyenes kapott lelki ajándékok kimunkálása közben, és azon mulasztásban van, hogy ezek kimunkálásához segítség kell. Ha felajánlod magad, a szellemi lelki, és anyagi érlelődésre, majd a mélyebb rétegét a Támaszban látod meg. A Teremtett világ egyszerű, felismeri az anyagi világban a lelki orientáció gazdagságát, ha maradékában, a Világban eluralkodik a Gonosz. A végső idők irányába néző embernek az Egy igazsága, nem lehet múltbeli esemény, mint a halál. Kérdés, hogy az időben mivel találkozhat még az anyag, ha a szellemi lelki és anyagi összetettség rendezetlen. Aki az időkben, a rendezetlenben keresi az egységet, azt az aktív tapasztalat elemeiben meglátja. Amikor a belső és külső választ kerestem, akkor az anyagban kereshető olyan kimenet, ahol a régi és új lelki ajándékok és szellemi válaszok érleléséhez új egység kell. A lelki ajándék közösségi válasznak nevezhető akkor is, ha anyagi, ahogy az anyagi tékozlás közösségi, személyes válasz. 

16. üzenet. Éltető elemek az ismeretben.

Ha a rációnak van kiterjedése. akkor a benne lévő tartalom is tulajdonsággal bír, ami hasonlít ahhoz a kőhöz, amely önmaga alapanyag, de több módon jelenhet meg. Elgondolható, hogy az elemek tanúi a múltnak és a jövőnek, és a teremtett világ egy része ismeretforrás. Az elgondolható pillanat is hasonló a kövek által felfedezhető kiterjedés miatt a megvalósulások szemléléséhez ahhoz, ami értelmet nyer. Az önértelem az elmében megjelenő módokon, az időtlennek az időlegesbe mutató attitűdje a kő szilárdsága. A kőben megvan a lélek, ha a képzetek helyükre kerülnek. Az Atya gondolatában létezik Jézusnak emberi, és isteni alakja, ennek egysége, ami a megtestesülés tervének megvalósulása idejében történik, és azok az elemek is, ami a múltban és jövőben jelenik meg ígéretként, az idők teljessége miatt. Mit jelent tehát a racionális, és mit közöl az ismeret lelki adománya? Az isteni és az emberi közös megnyilvánulása jelezve volt ígéretben az előtt, amikor a Teremtett világ egy része nem fogadta el az Isteni tervet, - vagyis a későbbi bukott angyalok, szembe kerültek a nem ellenséges angyalokkal. Dániel idejében már létezhetett az Atya szándékának olyan megnyilvánulása, ami az Isten királyságát, majd a Fiú a halálán, és emberségén keresztül akarja megmutatni, és a feltámadásban igazolni. És mert a terv az angyali világ egy részének nem volt elfogadható, mert a megjelenő messiás uralmát nem emberi, hanem a szellemi hatalmukra építve látták, nem Isten irgalmára alapozva. Az idő megmutatta, amikor a szellemvilág egy része démoni lett, és a szellemi világ az angyalok lázadása és bukása miatt, jelezte az időknek egy teljességét, minek elemei ma nem csak a világ végére, de az irgalom idejére is mutatnak.

Az anyagi világ önértelme is, és a ráció is kiterjedéssel bír, de meg kellett határozni, amikor elgondolható számokkal jelölik a meghatározott anyagot, hogy lényegében a kő szilárdsága az elme paramétere mellett jellemző az épített civilizációra is, vagyis a közösséget. A folyamat építő kővé tett eleme a komplex szám, mely úgy határozza meg a számot, hogy veszi annak reális és imaginnációs vetületét. Csupán, mert az értéket logikai úton negatív és pozitív tartalommal nem lehetett értelmezni, ezért a függvényeket a komplexitás szabályaival értelmezve, a negatív vetület is értelmes. Ez a profánban a belső konstrukció racionális. És elfogadható üdvszerzőnek az Atya ás a Fiú, aki nem a világból való, és mert a Szentlélek a világban dolgozik, ezért a világi hatalom a hazug önértelem útján nem tud „tárgyszerűen” uralkodni. Az anyagi világ katonája elszalad majd a megfeszített köpenyével. Az ismeret számára megtörténik az átváltozás, és tanítványai jelenlétében maga a lélek szól az Emberfia feltámadásáról. A ráció is szólhat a belső értékről, a beépített kövekről.

Az „önértelem hatalma” megnyilvánul, és ha eseménysíkján mégsem az üdv jelenik meg, az is elgondolható. A megváltást nem lehet az ismeret számára jövőbeli eseményként elmondani, mégis amikor valaki hitre jut, ebben a jelben, azt vízben elmerülve és a lélek tűzében, mint beteljesült esemény láthatja. Ezután a múlt történése felébred az ismeretben, elemeiben, az élő és holt kövek elbeszéléseiben.

Az értelem ma útelágazásnál van. A Teremtett világ komplexitását az ismeret képes felfogni, az isteni egyszerűség átpereg az anyag eseménysíkján, a személyességbe. Isten közeledésének elfogadása, már személyes. Az építő elemek azonban kövek, mint egy épület részei, és mint az alap, akár az időkben is megjelennek eltérő módon, romokban élve, palatában mentegy holtan, kiáltanak a lélekhez a kövek. Az ismeret tükrében beszélünk a bűnről, és a szabad akaratról, és az utolsó idők távlatában lehet reflektálni a beteljesedett ígéretről. Helyén lesz, amikor holnap valóságos eseményként jelenik meg a kereszthalál és a feltámadás. A Szentlélek eljövetelével együtt, miről a világ nem akart tudni. Az ismeret lelki ajándék, ugyan a rációval kikövetkeztethetők az isteni dolgok, de a tudás is, akár a profán belső konstrukciók értelmezései, és a kövek természetének ismerete.

15. üzenet. Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.

Elgondolható messzebbről, távolabb a sorba állítható helyi értékekről, még éppen az emlékezet határán, hogyan indul az emberi történet. A kezdetek felé nézve, mint ismerősök tapasztaltuk, hogy reménnyel indult a test az első szellemi találkozójára. Az érkezők, már az ajtóban, rendre megbotlanak történeteikben, de ennek ellenére hamar kialakul a csoporttörténelem, a közösség. A szereplők már nem botladoznak, ahogy a csoport kollektív „világképe” kialakul, amit szereplőknek önreflexióval megformált egyéni akciói generálnak. Ezután van, a szintén botlásból lett egység vagy emlékezeti folytonosság. Amit a szív és a lélek nehezen visel az nem érett meg benne, a kezdetek óta, ami lett az folytatódik.

Amikor értékítéletté alakul a még gyenge lelki vértezetben álló, erős önértelem véleménye, akkorra elfelejthetőnek látszik, hogy történetünk már előbb elkezdődött. A profán világ engedi, hogy a kisközösségek feloldódjanak, és színjáték maradjon, és ami lesz, abban mégse feszítse szét az egység kereteit az egy. Azt pedig, hogy korai történelemben is volt egy korai Legyen szó, ami értékelvű a szabad akaratban, mihez társult csoportos „világkép” is, az már nem is kérdés. A profán világ ereje az önreflexiónál megáll. Innentől várható a jó hír, a testet öltött Ige megjelenése, és azt, hogy maradjon kérdése a világnak, mert a Teremtett világ hallja, mi Isten Országában az a válasz mire reflektálhatunk. A bűntől történő megváltás realitás, az igazság szava, eseménysora rámutat a megkísértésre, és a szabadítás jelen időben van, és a Legyen szó jövő idejű is.

A végességben a profán világ helyi értékeiről a vallások megmutatják, hogy vannak rámutató ígéretek a jövő időre. Számosan temetkeznek, vagy mellettünk egy ismerős temetkezik olyan fájdalomba, amelynek súlyát az embernek született Ige a szavakban orvosolja. nem tudta. Segítség hiányában sokan képtelenek elképzelni is vagy nem akarták hallani, hogy a jövőben a múlt idő tapasztalata megváltozik. Jövőbeli és múltbeli eseménynek tanúja az alvó ember is, ha képzeteinek irányt ad, ha lelkülete dinamikus lesz. Volt, aki az elhagyatottság érzésének elmúltával, mint egy angyal, úgy ébredt fel, és a környezetében, a világ észre sem vette az angyalt. Azt sem tartja számon az elme, hányszor hallgatott, a bukott angyalok szavára, egy „jóakaróra”, akit épp tisztelni lehetett, és kiegyezni vele. Ott meg kell fogalmazni a teremtés és az önértelem határait, amikor személyes döntés lesz azzal egyezkedni, aki rejtegeti a maga megtévedt természetét és uralkodni akar. Volt szó a sötétség térnyeréséről. A bűnözésben látszik a bűn, de a büntetés nem. A kis bűn miatt is ismétlődnek a gonoszra visszavezethető események, és az „észre nem vett” angyal is látszik. Ha örvénylik a híd alatt a forrásokból eredő folyó, talán akkor érlelődik még a képzelet, és akkor az egység vonzásában átalakul valami formában kezdő, vagy épp végponttá egy történet. A léleknek és a szívnek fájdalmas harcait, ennek térnyerését, számtalan történetben jegyzik fel. Akinek a világba van hívása, tudnia kell, hogy hova készül, mert az isteni királyság nem világi.

Az egységre törekedve pottyanunk a Legyen eseménysíkjára, ami korábban elgondolhatatlan volt. Inkább választásunk Lesz az ígéretben, mint ami az önértelemben Lett. Erről van szó, bizonyos egysége a jónak és a rossznak személyes választás is, és környezetünk szemében már a rügyben szétválik, ami majd nyomokban megjelenik az ágakban, ahol felismerhető lehetne, ha nem bálványozzák a „világképet”. A bűnben a megváltás meglétének felismerésével érlelődik, elválik, és választható lesz a két út. Az egység az értékben gondolati marad, elfogadásával az alázatban többek koronája. Vagy a világi hatalom marad az emberek sajátos fél cédulája, vagy belépőjegy lesz a hatalom megosztásába, az idők kérdései az időben racionálisak.

Ha valamit akar a Legyen és az Egység eseménysíkján az Egy, akkor tenni kell egy megkülönböztetést, mert az ígéret megjelenik az ismeret dolgában. Amikor kibontakozik az alvó lélek az ember történeti kezdetében, az elgondolhatatlant megkérdőjelezik azok a szellemi tényezők, akik az emberben nem ismeri fel, az idők teljességének meglétét. Az ismeret részben lelki adomány, részben konstrukció, láthatóan az ígéretes felismerés előzi meg. Az értelmi átváltozás elgondolható és mondható, hogy a kezdet lehet egy diploma, míg másnak a személyes elhívás az erő. A kibontakozás természete eltérő az elhívásban, és más a gyakorlati jogosítványban.

Nem botrány, olyan lelki tartalmakról beszélni, mely a tanításon belül van, de titoknak látszik, és szintén nem botrány azt mondani, hogy a világban csak helyi értéken képzelhető el konstruktív rend, ami a profán valóság. Az átváltozás akkor időszerű, úgy részese valaki, ha az első lépést követi a második. Lesz egy harmadik lépés, ami mindkettővel szimmetrikus, hol már kicsiny ágként jelen van az érlelődés. Az átváltozásban titoknak mutatkozik meg, az elgondolhatatlanban megjelenő valóság, egy korai prófécia. Az Emberfia majd nem azért fogadja el a kereszthalált, az isteni tervet, mert az helyes, hogy megfeszíthet, megostorozhat, semmibe vehet egy igazat a világ, hanem azért, mert nem látja, hogy az igazság testi lelki szenvedés. A kereszthalált azok fogadják el, ez következik a bűnbeesésből is, hogy az isteni irgalom a bukott világ mellett van, az igazság átlényegülésének következményeinek későbbi megismerése miatt szabad választással magára vette az Emberfia. Az őt kereső, a tanítvány is az elgondolhatatlan távlatában, megérti, hogy az isteni terv az anyagban jelen időben megmutatkozik. A feltámadás üdvterve alapján, aki bűnben maradt, aki a hatalmat fogadja el, de még nem ébredt fel az isteni lélek erejében, részese lehet a szenvedésnek és annak, ami utána következik. A tanítvány érti, hogy a belső rend ezért fog visszatérni az első szeretethez, mert az isteni. Ha Egység van az elgondolhatatlanban, akkor már összetéveszthetetlen az isteni, és az emberi. A jelen olyan, ami helyi értéken emberi választást sürget.

Ha az emberi emelkedne istenivé, az ezotéria, megbicsaklik a „tanítvány” térde. Ezért az isteniben az alázat ágának erősödése van meg, majd az erőben az, amit az imádat tüze táplál. Nincs egységben a bűnös teremtménnyel a hatalmi bűnözés, de aki „világkép nélkül” is egységben él, aki látja a bukását elkerülő világot, a szeretetág gyümölcsét meg kell keresnie. Az imádkozó meghallja a Lélek hangját. Krisztus itt van már az ajtónál, eljön az egységben az egynek is, közeli az idő a keresőnek.

14. üzenet. A tisztelet látszata is hiányzik.

Ismét szólítom a felnőtteket, ha mutatták már a kedvesség valamilyen jelét, adjanak hálát az élet szépségéért, ha nem azért, elveikért. Mert sajnálatosan gyakori, amikor egy bedőlt világban, már lelki halottként viselkednek sokan, miközben a hatalom valamelyik hivalkodó véglénye elvszerű viselkedéssel meggyalázza valamelyik embertársát. Aki tiszteletet vár, közben hiúságával teszi magát elérhetetlenné, annyit tegyen, mint amit a tolvaj, ha tetten érik, hogy vállalja a lopást. A többség elfelejtette az eszményt, amikkel büszkélkedtünk egykor. Most újabb eszményeket hazudnak az újak. Nem ti, kedves régiek, nem értéket kérek számon, arról van szó, ami még most jön. El lehet gondolkodni, főként, mert a teremtett világban elképzelhetetlen sok kincs van, és nem látjuk a kincses fákat, a személyre szabott hivatás gyümölcsét sem teremjük meg. Nem közömbös, hogy milyen gyümölcsről ismerszik fel valaki, a hazugságéról, vagy a tiszteletéről, és közömbös lesz ez is, ha itt van az új világ.

A mérték nem számít, ha lélek edényei vagyunk. Ez kötelez, habár az emberek szelleme többnyire messzebbre készül, nem áll meg, hogy a munkája szépségén gyönyörködjünk. Ami felépül az egységben a híd, amit egy forrás táplált, a folyó most vakító tűzfolyamnak látszik az egyik partról, apadó sekélyes békatanyának a másikról. Az emberek megállapították, hogy több forrás létezik, és a híd alatt veszélyesen örvénylő folyóba emberek ugranak. Messzebb is mennek ma azok, akik képzeteik elfogadottságától nagyon oda vannak. Magát isteníti a teremtmény ismét, és háborúra készül, mint régen. Magukban tesznek kárt, kikkel valamikor mi is egységben voltunk, és így vagy úgy, az egységhez való viszony mértéke nem a közös nevező, hanem a legkisebb közös többszöröse lett annak a számnak, amik ma leszünk, ha számok maradunk, mint néhányan rég is így gondolták. Nem mérték, de viszonyszám ez, mutatja annak mértékét, mi kapcsol a lényeghez, az Egységhez. Azt is mutatja, hogy mennyire szakadt el a lélek látszólagos evolúciójában az ember, attól, amit az őt kereső, megújító Szentlélek mond. Aki már süket, és elvakult, az is látható a képen, ha másként nem, lelki edénye, inkább tartalmatlan, mint tartalom. És vannak a kitaszítottak, mi vagyunk a törtszámok. A látható hatalom embere főként lényének dinamikáját tartja fenn, de a királyságban élve is, kevés fogalma van a lélek, a test és a szellem egységéről. Ha fizetjük az italukat, elmesélik milyen is a hatalom civilizációja. Tetten érhető a valóságban, a teremtett világ. Annak egyedi természete, hogy a Világ vesztésre áll a Teremtett világ irányba, és viszont. A lelki edények különbözők. A királyságról, az Egy világáról most kevés szó van.

A felnőtt ember odahagy értékeket, hasonló kérdést lehet feltenni neki, mint a gyereknek. Tegyen fel a felnőtt magának két kérdést, és várjatok, mit a válaszol. Első kérdés: „Én vagyok az ember, akinek népe van”. Másik: „Én vagyok a nép, akinek embere van”. Te kihez hasonlítasz. A válasz téged is fog jellemezni, ha van válasz. Az egyik tévképzet a másiktól eltér, de további kérdések felvetését követeli meg. A gondolatkísértet pihentet. Aki a felnőttek válaszát, analízisét misztifikálná, az félre érti a javaslatot. A kérdéseket kitartóan fel lehet tenni, kérdések is lesznek, sok válasz, annyi ahány élethelyzet. A törtszámok összeadva többek, mint az egész.

Az angyali hangok meghallása nélkül, az önértelem, nem keresi az istenit, és nem is szellemes, ha sejtése alakult ki a vallásról, de a tisztelet látszatát is elveti. Hasonlít ahhoz, aki a tiszteletet hazudja. Elárulja, hogy a „gyermekit” és az „érettet” is tapló módon nézi. Nem fog nevetni a válaszok egyszerűségén sem a szülő és a gyerek sem, ha rögzült képzete van az „emberi tárgyszerűségről”. Arról a mi nincs neki, mert elvei és világképe nem engedik, hogy fogalma lehessen. Így, a világi képzetek, minden csalóka kitalációját belevetítve egy még nagyobb „egységbe”, amikor „mindent tudás” részese nem érti az időtlent. Ott van a kezdeteinél, ahol a „tisztelet látszata” átfordult hazugságba. Megújulva a víztől Isten Országában a király ember akart lenni, mert alámerült. Mária, Jézus anyja kegyelemmel teljesnek mondatott. Ki hasonló Gábrielre, amikor az angyali világ tagadható lett, elég korán, és a lélek evolúciója után, a tisztán anyagból formált ember képzetei átcsapnak démoniba? Az anyagi világvége „tárgyszerűsége”, amikor az világ Fejedelmeit akarjuk megszólítani tárgyszerűen. A tisztelettel „elvesztettem a nevem”, vagy sokszor „egymás vagyok” szóképek helyett mondható, hogy tört szám lettem, kitaszított vagyok. A világ többet kér, a gondolatkísérlet az igazság vigasztaló lelkét akarja megszólaltatni.

13. üzenet. Hazajáró gyermekek.

Ami fikciónak látszott nem mindig az. Sokszor a lélek több kárt okoz magának áteredően, mint tiszteletlen gyermek, aki a felnőttől csekély tárgyszerűséget csen el. Mintha érettebb akarna lenni képzelete, ami távolról sem társzerű, inkább az önreflexió öröklődő hiányára mutat. Idővel belepottyant néhány könnycsepp abba a pohárba, mibe a felnőtt italkészletéből hiányzó italt tölti, és máris az önértelem táguló világában, egy rossz gondolattól megkeseredik az ember. A rossz gondolat miatt szerepcsere is történhet idővel, vagyis a jól nevelt gyermeknek és tiszteletlen felnőttnek sem lesz érdemi kérdés a lelki trauma. Ha az önértelmében erősödő embert felismeri a hatalomban, addig nem lesz semmi tétje a rossz gondolatoknak. Azon közösségek, akik a gyermekben észre veszik, ami a hatalom civilizációjához tartozik, azok a részhatalom fikcióját és stílusát megkülönböztetve, az "ismeretből" származtatják az egzisztenciát. Megengedett, hogy a „kivételezettek tudása” több legyen, mint "részismeret", a hatalom a rossz gondolatot ezért nem abszolutizálják. Az Egy királysága feltételezi a lelki evolúciót, és nem azért, mert az önértelmi világkép a „végtelen tudásból” nem következtet a lélekre, hanem mert nem empirikus ott, ahol terep a lelki tényező. Vagy azért mert elhalt, Egy „tárgyias” ember hatalmát vizionálják maguk fölött a hazatérő gyermekek, amit épp a világban érleltek helyi értékké. És persze hajlanak majd arra, hogy az „önértelmi” hatalom skanzenjeiben nézelődjenek velünk együtt. Ha az elsüllyedő világ erős képzeteit látják az Egyről, a lelki látás tudását nem fogják viszonozni. Kimondva, hogy nincs láthatatlan egység, csak a harcosok egysége. Azt, hogy épp a skanzenben van, ami a szemlélődő szemét kiszúrja, az nem vezeti felismeréshez. A rossznak nem lesz tétje, ezáltal porszemnyi lesz a lélek ereje fikció. A szenvedés értéke olyan valóság, amit a világban találnak meg a hazatérő gyermekek, és akkor helyi értéke az önreflexió. 

Érvényes a figyelmeztetés, az Egy uralmát elismerő felnőttekre, az egyezményes Egységbe törekvőre is, hogy olyan borba csöppent kis könnycsepphez hasonlítanak, mint amik a hazatérő gyermekek elcsent italába estek. Aki hozzájuk hasonlóan a bódulatban, vagy a „mindent szabad” örömében tapasztalják meg pusztulásukat, a Világnézet serlegében, az egységben látja meg az egy az angyali világot, a bukottal együtt. Ezért valóság és fikció is, hogy szenvedéssel jár, ami a hazatérők nagy jele. Ha a lélek harca a szívben, szellemessé és emberivé teheti a testet. Leszűrhetné akárki, hogy mennyi társ-gondot jelent a hatalom megismerése, a Világkép. A hazatérő nagy arcú gyermekek is eltévedt szülőkre találnak, és az újak növekvő hatalmi logikájában már nem marad meg a „végtelen tudás” táplálása mellett, a "láthatatlan létezőnek" a szeretete. A szőlőművesek, élnek halnak a borral, mert az eredmény látják a borban, ahol a szőlőtőke a helyi érték, ami terem.

A szőlővel sok munka van, de fontosabb is van a munkánál. A gazda munkásokat fogadhat, kinek-kinek megadja a kialkudott bért. Akit később fogadott fel annak is annyit ad, amit azzal kialkudott. Az a gazda dolga, nem kérheti számon a munkás, hogy mikor jött, és mennyit dolgozott, csak a kialkudott bért kérheti. Kiérlelt tanítás ez, gondoljátok el, miért következne a földi Paradicsom valami hazugságból, miközben az engedelmesség lett a háborús készülődés terepe. Engesztelést végzik, azok, kikben az Atya, mint Fiában megváltást is akart, a tanítványokban. Engesztelhetnek a hazatérő gyermekek és a nép is. Meg lehet érteni, hogy a helyi érték két alapelve tudomására juthat akárkinek. Egynek egység az időkben megvalósuló idő. És az idő formája a térnek, mely az időket nem tükrözheti az egyben, csak az egységben.

A misztika és az ezotéria közötti különbséget párhuzamba nem hozva, kimutatható tanítás van a jóról és a rosszról, épp ezért tisztába kell jönni a szellemi dolgokkal. Egyben fogalmazható meg kérdés, a hazajáró gyermeknek. A gondolatkísérletben, tegyünk fel két kérdést a gyermekeknek. Talán épp magunk is megtudjuk, hogy merre keressünk egy jó tanítást. A világlátással kapcsolatban feltehető két kérdés a hazatérő gyermeknek, és kitetszik, mi lehet az esetleges válasz mögött. Első kérdés: „Én vagyok az ember, akinek népe van”. Másik: „Én vagyok a nép, akinek embere van”. A gyerekek még könnyen asszociálnak, és van lelki életük. A válaszban a merre tovább lesz a nagy kérdés, ha magatok és a gyermek is reflektál. A szellemesebb kérdések utána újabb válaszokhoz vezethetnek, melyben megdőlhet a világszemléleti elv. Paradoxon, de újabb válaszhoz vezet a kérdés megfogalmazása válasz formájában. Aki szabad akarattal az fogadott gyermekséget választja, dönthet, és meghatározhatja képzeteinek változását. Feltehető mind a szabadság, mind a jegyesség számtalan válaszra váró kérdése a személyes és közösségi létformára, amely fontos életvezetés dolgában a hazatérő gyermeknek.

A rossz gondolat kísértete.

Az emberek szeretnek képzeteik kötöttség nélkül szárnyalni, majd találnak másokat, akik táplálják az önértelmet igazoló világlátást. Azt is mondják, hogy a vallás, Egy hit a többi között, közben hazugok, mert nem hisznek az Egyben lévő Egységben. Egyesek szerint, az isteni szó felfoghatatlan. Miért is akarják a Fiú királyságában a „tárgyszerűséget” számon kérni. Mindaz, akik a tárgyak mögött rejtőzve, szembe állítja az „örökség” látható hiányát, azzal amit azonnal elfogad, vagyis a bűnben eljegyzett szabadság hazugságával, ami láthatóan közös vesztességet jelent. Mert amíg a világnézet szellemes valami, lehet a nagyobb közösség kirablásának veszélyes módja is, amit tagadunk. Az Atya létének felismerése személyes, és csak utána tárgyi kapcsolat, és nem lehet konzekvensen, és tudás hiányában gyermekesen „kitalált létezőnek” nevezni, az ellentmondások atyájának nevében. Igaz, hogy az ismeret származtatott tudás, de előjogként kezelve vallás ellenes terror. Ismeri a befogadott tapasztalat a civilizációt, és az abszolútumot nem? Addig a múltat a jövendőtől, a történelmet a történettől, az írásokat a benne foglaltaktól az emberek nem akarják, nem is tudják elválasztani, ha nem sokra becsüli a felnőttet a gyermek. Olyan tárgyszerűséggel ítélkezni, mint ahogy az újszülött, öregembereknek beszél, hasonló az öregember vicceihez, amit jegyességéről mond olykor. A „sokkal kevesebbel” több elérhető, megmutatkozhat az idők és az idő különbözősége, az ellentmondást látva, mert a történetinek és a történelminek más vonzata van. Az egy időtlen, az egy az időkben egységes. Aki áldja azt, akik átkozza őt, az nem lesz ellenséges.

A rossz gondolat kísértetének ellent mondva annak is beszélni kell, aki engesztelni akar azért, aki nem becsüli a fentebb valót. Áldani és dicsőíteni, a rosszaknak nem engedni olyan, ami egy gyermeknek még nem elfogadható. A felnőtt büntethet, mikor tudja, hogy milyen a gyerek. Az érett felnőttnek meggyőződése legyen, hogy betegségben, önsors-rontásban szerzett tapasztalata, mennyire közel vitte a jóhoz. Játékszerei a hatalomnak, hányszor gondoltalak a jóban megerősödöttnek titeket, miközben épp odahagytátok engedelmességeteket. És hányszor látom magam értelem nélkül harcolni. Uram, megszégyenítettek, és a szégyentelenek között találtam magam. Megértettem, hogy áldva ellenségem, már engedelmesebb leszek.

Egy jó gondolat és az ezotéria leválik a misztikától. Ha múltunk vádol, egyik tévedésünk, hogy nem tudjuk megváltoztatni. Értékelni nem lehet a jelent míg a közösség és a múlt hibáját szellemben nem aratjuk le. Fenséges tudását látva az Egynek, a halandó meghajol az érték előtt. Aki fogadott gyermek lehet eséllyel ráébred a létező egy énben, hogy a közösségi ember, aki érdeklődik abban a jegyesség amire vár jegyese is, és láthatatlan létezése a jövőben. nem csak a jelenben, de a régmúltban és a közeljövőben is meg fog megmutatkozni. Erről van szó, az egység, érdeklődés, annak belül érlelt dinamikája, a létezőt, és a „mindent tudó” jelen idejű embert, tárgyszerűvé teheti, a koronában.

A múlt és a jövő Egyben van, de dolgait a Lélekben fedi fel. Az isteni ígéretek nem ellentétesek, ha cáfolják a társzerűt, az időkben az időt, Egyben az Egységet. Figyelmeztetés és útelágazás az idejétmúlt történeti tárgyszerűség, és ami az ígéret történelmi racionalitása, az nem egy út vége. Az egység királya látja, hogy bárányai léteznek. Létezésünk horizontján lebukik a rossz gondolatok kísértete, és értelmet nyer az időben, az egységért vállalt szenvedés értéke. Így vannak rossz gondolatok, melyekben a szenvedés is része életnek, ha értelme kitetszik a jövőben és a múltban, akkor a koronában is ott van az aratási idő. A szenvedésben az üdvös jelent mutatja meg a gyermek, aki legelteti nyáját vasvesszővel. A szenvedés fedi fel a jövőt, és ahol a vigasztalás a múlt, az részben látható. Másként leszünk nagy bizakodással az egység koronája iránt, ha a jó és rossz is feltetszett, és a lét terve is árnyaltabb.

12. üzenet. Az engedelmes feltárulkozás után.

Nem volt hihető, hogy az ember angyali segítség nélkül, és a lélek ajándékai nélkül élve maradhat. Az önértelem elfelejti az angyalokat, azokat a szellemi lényeket, akik ma is elfogadják a szabad akarattal rendelkező embert. Az elme nem ad okot arra, hogy a test még inkább az ellenséges világban éljen, megújított szabadságban vagy szolgálatban, és csak azzal, amit ajándékba kaphatott, annak erejével bízzon a lélek kiáradó teljességében. Mikor az új jegyességben lesz beszédes az angyali világ, a felnőttvilág fogadott gyermeksége a feltárulkozás ideje után el fog jönni. A világnak elküldött Jézus Krisztus, az a bárány, aki a betegek hitét látva ma is gyógyít, ismét eljön. Örökség a bárány második eljövetele, ás az Édenben megvalósult második teremtéshez hasonló, titokzatos forrás alatt, az Egységben épített híd, ami az Atya akaratának valósága, a szabad akarattal bírónak hirdetett feltárulkozás örömében.

A Megváltó népe az ígéret gyermekeiként jelenik meg, az apostol olvasatában: - „Ti pedig, testvérek, mint ahogy Izsák, az ígéret fiai vagytok…Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek ismét magatokra a szolgaság igáját.” (Gal 4,28.31-5,1). Miféle örökség lesz a gazdátlan föld, ki akar cselekedni itt, vagyis aki marad az miben jegyességben bízik? Mert egyik választás, hogy aki marad a rossz gazda földjén a gonosz szolgája marad, a másik viszont, aki szolgaságba menekül, előbb-utóbb fogadott gyermek az ígéretben. A rossz gazda idővel meghal, tulajdonsága szerint örököse sem lehet egy személy. Akkor a gazdátlan föld, ígéret szerint élőké lesz, akik szolgálatba menekülve visszatérhetnek. A gazdátlan föld nem a lázadóké.

Mi vezetné az értékhez a gyermeki hitet, hogy elhagyja rossz gazda a földjét? Az időben önmaga, az ember nem tudja megragadni a közös emberi egységtörekvés lehetőségét. Az időkben önértelmet hazudik majd, aki látja az idő végét. Miközben a hatalmi időket tanítja, megveti az Egységet az időben. Ha az Ige nem csak kiszólít, hanem működik az időkben, vagyis az Egységben, akkor a cselekedetre ad választ az erős lélek által, és megmutatja magát, miként tudja megnyílni a testet. A szó hallása és a cselekedet a lélek megmentése lehet. Az ima is a türelem és a várakozás erős lélek által az elmének szellemi választ ad. Tehát menekülve a szolgálatba a gyermeki hit kimondhatja, itt vagyok.

A gyermeki hit a lélektől származó erős szellemi akaratot jelent. Ami a lélek sötét éjszakájának ideit idézi a szeretetnek történő feltárulkozásban, a bárány megmutatja a szabadság irányát és a sötétségét is, amiben neki, így élnie kell. Mindig ígéret vezet vissza az időkbe, ahol az egység ideje kezdődik és véget ér. Észreveszi a bárányt az időben is, aki itt látja a kivetettség állapotát. Aki keresi, annak megmutatja halálát a bárány, a kivetettek feltárulkozása sokakat magával ragad. Innentől kezdve, akit megmentett, és akinek halálát megmutatta az már nem szemlélője a kivetettségnek, és a sötétnek. Az ígéret gyermekei mellett sokan állnak, majd jegyesei lettek.

A forrás alatt a hídnak két partján a profán értéket az egységben értetjük meg, ahogy azt is, hogy az Isten Országában élő ember milyen dicsőségre jut, és hova vezethet másokat. Gondolhatja az elme azt is, hogy a bárány az időben belehal a külső sötétség látványába, ami rámutathat, hogy pásztorlásra szorulunk az időkben. Megtalálható a kivetettek között, a menekültek kezében a pásztorbot? A látók is vakok akarnak lenni, amikor a veszélyre történő figyelmeztetés kegyelemforrás lesz, csak az egység elfogadása lehetőség, amit minden ember megkap. Megérti az idők és az idő között lévő különbséget, amikor ismét hallja a szót, és az időkben vissza fog térni a gazdátlan földre, mert ez az üzenet folytatása. Aki nem érti meg ez után, hogy mit nevezhet gazdátlan földnek, mikor akarva-akaratlanul a folyó zúgása a hídnál elnyomja kiszáradt kútnak és a forrásnak a szavát, az egységre profán világban jut, az megértheti, hogy mi a gazdátlan föld, amit a háta mögött hagyott. Egy élet érlelődve kapcsolódik az Egységhez, annyira „egyszerűen” mint, aki emlékezetében füves legelőt kaszál, és mert a jelen idő hamar véget ér, nem élheti meg önértelme az idők folytonosságát. Fel lehet tárulkoznia, meg kell nyílnia a testnek az „ígéretek” természetének megértése miatt is a profán világban.

11. üzenet. Akik hisznek a báránynak.

A bűnt nagyvonalúan kezelve tudjuk meg, hogy mi következik ebből. A kiszáradt kút beszédével vádlottjainak vizet kínál. Az önértelem rabszolgái hazug bűnözők csupán. és azok lesznek a szabadság rabszolgái is, akik a hazugságokat felismerve. maguk is célpontjai lettek a bűn hazugjainak. A bűnvalló beszédére figyelve ráébred, hogy amikor megnyílik lelkének vádló szája, akkor a bűnben élők szája bezárul.

Irgalmas kér a bűnvalló, megszólítja az égi bárány is, ha mégsem vállalja a munkát a földeken. meddő marad világi képzelete és nem lesz haza térő, csak bűnöző. Mondhatja azt is, hogy hatalma van a báránynak, és a hazugságot felismerve a természetbe kivonulva megtanulja a földművelést és az állatokkal való munkát. Inkább szolgáljon így aki még benne maradt a bűnben, mint szolga legyen a szabadság útján. A gyermeki lélek hogyan érthetné meg a figyelmet, és a lelki beszédet, ha a bűnözők akadályozzák, és nem jön a pásztorhoz. Gondolni fog a bűnre, aki a bárányt és a megvert pásztort felismerte, mikor már hatalmaz kapott.

Ketten mennek egyazon úton, szemben egymással. A bűnöző és a nézelődő ember. Az egyik rendre nekimegy a másiknak. Utóbbi elgondolkodik, észbe veszi, hogy nem tud elmenni a másik mellett, valahogy nincs hely. Egyre idegesebb, és eldönti, neki megy a bűnözőnek, aki már alig érzi a kis ütközést. Kissé megperdül ugyan, mégis holtan esik vissza, a benne lévő bárány lábai elé. És lám, a bárány egy bűnözőt lát maga előtt feküdni. A haldokló szavai a báránynak szólnak, elmondja, hogy naponta ment neki az úton a szelíd embernek, és észrevétlen bele is öltözött a szelíd ember testébe, mert annak maszkjában rabolhatott.

Amikor a bárány megjelenik, nem halottként várható, ahogy megöletett. Amikor az önértelem uralta gondolatok felett mond gyászbeszédet koppint lábával, akkor a lélek, és a szellem elválik a testtől. Miket mond, kérdezik az épp születő emberek, és a távozó emberek válaszokat fognak mondani. Mutatnak a pásztorra, rákérdeznek a nyájra. Visszakérdez a bárány: „Ha megnyitott teste a halottnak megszólhat, akkor ma búcsúnap van?”. A nyitott ég alatt búcsúbeszéd hallatszik.

Megsemmisül a bárány ebben a gyászbeszédében, amikor pásztora eltöri a saját botját, mégis akik hittek a báránynak ez isteni kedves jel. Amiben van látás és menekülés is, az most a nyájban a kosokra nézve büntetés. A bárány a nyájat becsüli, a pásztor tettekben a gonoszok rabszolgáit látja. Az embert rossz helyzetben van, hatalmas a soha nem látott sötétségben, mégsem kedves neki a pásztor hatalma, kedvesebbek a kosok. Ha meg is vakult és kopogó botjával jár már, a bárányt akkor is biztatja az írás: „Még azt is megengedem, hogy Izrael háza azzal a kéréssel forduljon hozzám, hogy sokasítsam meg őket, mint valami emberekből álló nyájat; mint egy szent állatokból álló nyájat, mint egy Jeruzsálemben ünnepekre összegyűlt nyájat. Romokban heverő városaitok így telnek meg emberek nyájával. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr”. (Ez 36, 37-38)

10. üzenet. A bárány meg akarja ismertetni magát.

Zsenge füvecskét táplál az egység harmatja, az égi bárány is növekszik. Időben és időkben az irgalom erejét megtapasztalva az önértelem halódó tudata élhet királyi örökségével, ha érlelődő gyermekként tudott élni. Aki az Egységhez térhet haza, vagy az ébredő belső élethez, tudata az időkben új nevén „irgalomban érett” lesz, világa újra „nemzett”. Az anyagi világ „szabadság képzete” túlzottan erős, a „gyermeki bénaság” szívöröme itt nehezen ér el a kövekhez. Munkát végeznek az idők, vízfolyások támadnak, és a hatalom tárgytalan szavai beömlenek a föld belsejébe. Gyermeki hívásra sem tér vissza könnyen a néven szólító idő, és a holnap gyermeke messziről jön vissza. Aki a lélekhez beszél szükségében, az kap és megszabadítom, ezt mondja az Úr: "Amit átadtok idelenn, a lélek által Országomban megsokasodik. Elhagyva a bűnt és annak büntetését, ami itt gyötört sok szívet, nálam sokak örömének forrása. Látva az egység bőséges mezöjét, titok nem marad a kövek szava, a féltékeny nem gyarapodik természetében. Az egység szeretete itt a reményben, a bűnösök között hozott áldozat ott nyer teret".

Aki belép jegyesével és háza népével az egység világába, innen, ha tetszik majd, a világból nemzetével szabad akaratának gyümölcsével térhet vissza, gyűjtheti házába. A bárány akarata az emberen keresztül lép egységre az eredeti tervvel, amikor az érték válságba kerül, az Egyben megtalálja királyságát. Amíg a bűnt lehet tagadni, addig az értéket nem. A halott világban teljesedett ki az is ami valamikor élet volt benne, mert ennek a világnak volt ideje, mikor még elfogadta a közeli vég valóságát. Ami gyermeki ésszel felfogható volt, vagyis az idők közelsége, ma nagyobb igazsággal bír a világnak hirdetve. Így lehet boldog az időkben a bárány.

A beomló világban elfekszik az ember, és feje felett, koppant lábával a bárány. Hová lett a múltbeli tárgyszerűség, mert a múlt és a jövő ebben a pillanatban szánalmasabb, mint amilyennek a világ mutatta, hazudta. Amikor a megölt bárány közeledik, vérének erejére minden hierarchia válaszol. Az időben az időknek üzen személyesen, a lelket megölni képes emberi tudatnak, a bárány menekülő út, élteti a természetet. Megfordítva az elme kérdését, a válasz is megfordítható, vissza lehet élni vele, ha a „fényhozó” szellemi hamisságával vádol. A közösségek hallják az elme élő köveit, és a bukást is meglátják.

Az ember a bárányban holt és az élő lehet. Amikor enni akar, lelkének megnyugvást kell kiharcolnia, ahogy a füves legelőkre vágyik a pásztorolt nyáj. Észre lehet venni, hogy aki szolgált a hatalomnak nem süket, mert a süketnek a szégyentől való félelem pásztora. A Fiú eljött a világba, az irgalom miatt, szenvedéssel szerzett királyságában, egységbe vezet. Ezért mondhatta az elközelgő jelenésekre mutatva, hogy beteljesedett az atyai terv, mert az a múltra vonatkoztatva a bukott szellem legyőzését jelenti, a Szentlélek közeli elküldése fogja elhozni. A vigasztalás az elmének, hogy a világ vége ma is közeli, a jövő időre is mutat a bárány, szólni akar. Személyesen is, a közösségben is ideig, időkig és fél időig.

9. üzenet. Ha messzire visz szellemed.

Mikor a hit kifejezése gyermekes, és messzire viszi a szellemet, akkor mi marad, hogyha az ellenség is kinevet. Amikor az anyagi világot démoni erők akarják uralni, szabadságot hirdet piacukon a tábla. A gyermek ezére nevet, ahol a hiteles nem elfogadott, csak a szellemes. Nevet, és azonnal elrejtőzik az Ellenség mögött mikor kérdezik, ezért mondja azt, amit a gonosz tükre matat. A megnyerni vélt hatalmi valóságban kell háborúskodnia szellemének, ha akadnak támogatói. Aki győztesnek képzelve magát túllép határain, az ellenséggel találkozik. Abban a pillanatban, mikor már az nem jelent veszélyt nevét megváltoztatja Ellenségre. A világ erősei nevetnek, és tovább táplálják a szabadság táveszméjét, és a későbbi szolga ismét nevet. A gonoszt nehéz bántani, mert hazug. Egy biztos, hogy kísérteni fog a bűnben. Az Új Paradicsom árnyékában élő hatalmasok szelleme valamikor még messze tudott jutni, ma már csak abban közösek, hogy új világképet nem keresnek. Maguk közé számolják az ellenséget, ha angyalok beszédét közvetíti valaki, idővel növekszik hatalmuk. Ha az idők végén a hit és nyugalom elfogadja az anyagi világot, a vesztét érző szellemi ellenség gyengül. A harc régen eldőlt, ami nevetséges volt, ma nem az.

Látható, és aki rákezdsz megérti, hogy milyen érdektelen a bukott szellemnek a test esendősége. Aki szívében befele nézve itt megtér, az kinyithat egy ajtót, ami időben az élő világ felé vezeti. Mi lehet ezután. Legyél csak szolgáló, menekülj a gazdátlan földről, amit egy nálad gonoszabb ember szerzett meg, aki nem hagy örököst maga után. Emlékezz szolgaságod éveire majd, a földre, ahol menedéket kerestél egykor. Az élő világ és a test identitás, ahol az elme felismeri a szellemi lényeket, a szellemi pártfogókat és a bukott démont. Van ajánló, aki jobb sorsra visz. Induljon meg sem születő gyermekek után. Kinek lánya meddő, fogadjon örökbe mellé élőt. Sírjon, akit siratnak, mert a kiszáradt kút mezején a „megölték, de él” bárány az Egység. Egy királysága a múltnak a földön a bűnös ember, és sokan lesznek az újak. Az irgalmasság hirdetője az elmének szellemi korlátokat állít, és átlép ezeken ha igaz.