19. üzenet. Új emberkép az Isten Országában.

A lelki ajándékok alkalmas eszközökké tesznek. Mert ugye erről is beszél az ember amikor természetes állapotának kibontakozása során etikus szolgálatra van hívva. Kapott ajándékait, ha csak látszatra is meg fogja becsülni, ha tisztességre vágyik. Az etikai norma változó, és a keretek között függőségi viszony, és ahogyan Egyazon Lélek eltérő ajándékait kapja az emberi lény, tudnia kell, hogy ki nem érdemelheti.  Szabad akarata miatt világképéhez ragaszkodhat, jogában áll nem vágyakozni tovább Isten ajándékaira, azonban nagylelkűségre van szüksége, hogyha állapotbéli szegényességéről nem tud. Észre fogja venni a közösség, hogy mennyire lehet figyelmes hallgató, mikor önértelméhez ragaszkodik. Örök tapasztalat ez, hogy nagyobb szellemi potenciált fejlesztünk, mint ami boldogságot ad, ami örömöt hoz. Azért van szüksége éppen a szabadításra, mert a jó tanítás lassabban árad, és mindig az utunkat keresztező folyó mellett fogunk időzni. Ahol a szív is pihenhet, ott az érzelmek magasan száguldó patakja felett naponta haladunk át, a keskeny pallón, de nincs idő hálaadásra, nem értjük, milyen közeli a veszély. Egyre érzéketlenebb az ember, és tud az önértelme határairól, vagy személyes elkötelezettsége közben megérti, hogy neki mi fontosabb a rációnál, családjánál, istentől ingyen kapott ajándékait is megbecsülné valami módon, ha tudná, milyen talajon lehet kiérlelni.

Ezért épp „jegyességünk” természete az egyetlen, mely azonos talajon táplálja a közösséget és a személyt. Mit gondolunk, az Egyház püspöke milyen módon van jelen a kisközösségi életben? Mindenki, aki jelen van a közösségben, látja a gonosz munkáját talán megérti, hogy ezt lehetetlen lerontani nagy tekintély segítése nélkül. A hívők ismerik az irgalmas tekintély munkáját a hitben. Közöttük is olyan formán van ott a gonosz, mint aki hallgat, van ideje. És mert mi is mint megnyesett fa, úgy vagyunk jelen a világban. Megváltásunk oka, maga Jézus Krisztus feltámadása. Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett, meggyőzte a világot bűn természetének dolgában, a megtérés dolgában, és a vigasztaló lélek erejével. Az emberek három évig is figyelhették: Ki ez? Az apostolaitól Jézus meg is kérdezte: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Nem volt azonnal válasz. Később az emmauszi tanítványok az étel megosztásáról, a kenyértörésről ismerték fel, mert tanításait részletesen, leírva nem ismerték, kikhez küldve volt. A püspök is tudja, és a Lélek által megvilágosított ember is hangoztatja, hogy hamar lesz nagy kritikus a templomot látogató emberből, és kevés az olyan alázatos beteg, aki a szabadítását kérje. Az Úr betege olyan is lehet, mint a hajléktalan ember, aki a lelki vágyódások szabadságában élve, magányosan üres kútba néz. Mondjátok a püspöknek, ha a személyes gonoszban nem hisznek elég mélyen, vagy nem kapnak biztatást, hogy éljenek lelki adományaik erejével, hogy a gonosz legnagyobb hazugsága, hogy nincs. A jegyeseknek ígérete van, hogy a második halálnak nincs rajtuk hatalma, mégsem elég, hogy megismerték a szabadság útját, ha nem fordulnak időben a szabadítóhoz. Tegyétek próbára a püspök atyákat látogassátok meg, és készüljetek hajléktalanjai az Úrnak. Ezt mondja az Emberfia. Eljövök előbb, mint odaértek.

Még nem gyermekeinkről van szó, inkább fogadott gyermekekről, magunkról és arról, hogy a közösség a jegyességben áll azonos talajon az időkben. Ezért nekünk hiányozni fog a világ kritikája, mert így látja a szabadítást a jegyes, kérdeznie kell. Ha a gyermek jó kérdéseket hall, mi módon tenné az felnőttként. Ha hasonlók vagyunk, kérdeznénk ezért a kéregetőt, hogy meglátnák, milyen az alávetettségben adott jó válasz? De hallgassatok csak, beszélni fognak a gonoszról a kövek. Bizony nem tudjuk még, miről van szó. Nem baj, kiérleljük, amit egyszerű lélek diktál, legyen elég ez, mert helyes irányba fog terelni a jó kérdés. Menjetek a templomba. A kegyességnek higgyetek, mert az utcákon és tereken megtalál mindenkit a gonosz. Észre sem lehet venni, munkája lassú szellemi halálhoz vezet, amit majd követ a második halál. Egyre nagyobb lehet az önhittség máza, a kérdező egységre jut az ellentmondásban, megteremjük a gyümölcsöket, amivel az önértelem már nem él. Fogadjátok el a szolgálatot, a szabadításról kérdezve a püspökök a gonoszról ne beszéljetek. A hallgatás is lehet kérdés, a szabadításért perelnek majd azok, akinek még van helyes szava, kérni, amit a beteg nem mer. Látják ők is milyen a lélek halála, és aki benne él, azok is látják. Az Egy ma el akarja fogadni az Egység szándékát, neki ennyi elég. A világ szava megenyhül, mikor szóvá tehető az irgalom ítélet helyett. Aki várja a második halált, annak eljönnek az utolsó idők nagyon hamar. Isten Országa néven nevezi az egységet. Igazsága, ha a múltból jelenik meg, fogunk hinni a gonosz létezésében, amikor már hetvenhétszer megbocsájtottatok az ellenségnek. Vigasztaló az a tudat, hogy már kevés hiányzik a hetvenhétből, mert aki nekünk is megbocsájtott. A halálban (áldott töviskoszorú) nem int búcsút a gonosznak, aki meg van szabadítva, mert az időkben visszatérő lesz emlékezetében.