Hová mész ember? Itt bódéváros épül a plakátok alatt a bedeszkázott
időtlen kertekben a papírkartonon festmény árulkodik, konzervál életre szült
világokat. A kilépőt hamisan ítéli meg a képzelet, ami belül a sötétségbe
világított, szemünk fénye, és hatalmi vakság miatt fehér botot kap. Talán a gyermekkor
hajnala leste a szülei ágyánál, amire ébred, és hogyha újra gyermek lehetne,
látna újra angyalokat is. Aki felébredne, megfejtené az álmot szívesen, ha
kérnék. Régi úton menve az idő, hallanánk az ébresztő szavát. Süketen a
kérdezésre, hiába mondaná az alvó, hogy az új életünk nem álom lesz. Zárt
szemekkel a fényes szemű tévelygőkre mutat a plakát, ilyenek. lesztek. Akik
néznek csukott szemmel, ezt tudják. Múltunkban egymást nézve haladnánk hajlék
nélkül, ébresztgetnénk egymást.
Borús múltban nyitnak régi hősi szárnyakat a végek,
bedeszkázott, csendbe rokkant, vakablakra nyíló szemeknek világít az éji fény,
az időkben az emlékek kirajzanak. Látogatott tereken szalad a sivatagi
ördögkerék, és ahol az idő erőtlen szavai gördülnek pályákon, a káosz közepe
felé. Melegebb, időtlen kocsmai huzatban majd ébred a ráció, egyenes derékkal
jár haza a sivatagi nép, a homokon gonosz gazdának árnyékképe kíséri azt, aki pakolja
rőt micsodáit. Angyal nyugszik már elpostázott írásokon, a hajléktalan is fényes
szolgaságba mehetne, mégis szabadságot hazudik. Csapkodó madarak keresik a
magot, az éjjel búgó repülők, a világhatalom kicsikéi tollászkodnak. Micsoda
szomjúságot lök ki ajtaján a kocsma. Látják vadászni a sivatagi palotakert baglyait.
És látják, éhes szájukba béna karjaikkal tömködi az ételt, aki könyököl majd üres
ablakkereten a szoba közepén- És a holtában hajléktalant, ha az ébresztő egységben,
az ország útjára lép.
Ha az elszigetelt belső világ a hatalom temetőjéig tágul ki
rendre, akkor holnap is régi mondásokkal temetik az új rabtartókat. A lerontásnak
a végeken nincsenek sírjai. Ritkán járnak itt, ha nincsenek az Országnak járt
útjai a végekhez, a fényhozó a vakablakig, és nem kifele, aminek értelme van,
nem oda vezet. Az eltévedt kos ezen tájon egyedül marad, emlékben élő hajdani
nyáj viszi az eltévedt bárányokhoz. A pásztor a temető felé menet, a járt úton
eltévedt bárányokat talál, itatóhoz vezeti, füves legelőre tereli. A
félelmetesnek mondott egykedvű ember is meglátja, hogy elkísért útján az
eltévedt bárány. Az Egy nyáj, a levágásra szánt juhok is keresik és megtalálják
egymást, és pásztorukat. A haszontalan ideák rendet vágnak a sivatagi bódéváros
palotakertjeiben. Tegnap lett leírva, hogy amikor kimegy a gonosz lélek az
emberből, kieső helyeken jár, szabadon, és inkább vesz magához hét másik
embert, magánál gonoszabbakat. Állapota ennek az embernek rosszabb lesz, mint
volt. Aki figyel azt „hajléktalan társaink” eltévedt bárányokként érik utol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése