8. üzenet. A Kiszáradt kút szava.

Álomban hegyet láttam, tetején fakeresztet, ami alatt egy asszony rőzsét gyűjt. „Keresem az utat, ami haza vezet.” – így szól az asszony. Angyal szavát is hallom: „menj tovább” - mondja az asszonynak. Az asszony felnéz az angyalra, aki előre mutat. „Ő lesz a te néped” mondja az angyal az asszonynak, én is hallom.

Hanyatt fekszem. Felébredek. Népek angyalai közelednek, az asszonyt nem látom. Papírlap van előttem, észreveszem. Néhány órával előtte írtam fel egy másik angyal szavát. Felébredve az álmot az Úr elé terjesztem, mert értelmem hasonló a kiszáradt kúthoz. Ismét az angyal hangját hallom, akinek leírtam szavait. Mondja, hogy az álom előtt leírt írás kapcsolatban van az álomban látott angyal üzenetével. Azokhoz szól, akik nem ismerik a leírt szavakat, mert elaludtak. A papira írt üzenetet ezért olvassam fel azoknak, akiket felébresztek. Így szól: - „Korábban határozatot hoztak a fejedelmek az alvó népekről, ezért neked kell a népeket a király mezejére vezetni, hogy ott megtudják miről döntöttek, az üzenet hozzád is szól, aki olvasol”. Erről van szó, nekünk kell cselekedni és tovább, ahogy a rőzsegyűjtő asszonynak és tovább menni: az Urat népek várják, hogy kivezesse a gazdátlan földről, amin élt? Én csak szolgálatra tudom vezetni, ami az örökséghez vezető út kezdetét jelenti ma. Nem, a kivezetett ember nem fognak visszatérni, ha a szolgálatban sem Egységes. A népeknek azonban meg kell tudni, ahogy a rőzsét gyűjtő asszonyoknak, hogy a király mezöjére vezető út azoknak a vezéreknek az útját keresztezi, akik örökös és örökség nélkül maradva, és össze akar fogni. Neked tovább menni, hogy a nép ott megtudja, hogy a király mezöjére induló Egyben Egységes, amiben van öröksége is.

A szó, a kiszáradt kút értelmetlen üzenete a népeknek kihívás: - „Kivezetett néped, a szolgáló nép tud visszatérni. Az alvó is hallja, hiszen nem is olvassa üzenetem, és végrehajt egy döntést, ami nem a király mezején született. Aki nem érti, mezöjén a kiszáradt kút szólal meg. Földed, a gazdátlan föld gonosz ember tulajdona volt. Innen meneküljön a nép. A gazdátlan föld a gonosz kezén van, így elvész. Szerezd vissza majd, ahol a kutad kiszáradt, ha a gonosz ember örökös nélkül meghalt”. 

7. üzenet. Mi, és ki mutat az ellenségképben belső ellentétre.

A teremtő szava a Paradicsomban eredetileg egy második teremtés, ami az engedetlen emberpár büntetésének okát is nevesíti. A föld agyagából gyúrt első embert vázának egy részéből megalkotott párjával isteni lehelet által kelt életre a paradicsomi körülmények között, egy tilalomfa megjelölésével. Szabad akarat nem volt, mert a személyes életre a megváltó Krisztus szabadítja fel az embert. Jézus halálával jött el az idők teljessége. Feltámadásával a szellemvilágban lévő belső ellentétet az elme a magára vonatkoztatott transzcendens önreflexiójával megláthatja, és hitét bevilágíthatja a bűn és a büntetés mellett az igazság. Az egyén “önértelme” az ítélet napja előtt az anyagi világban szabad, és a teremtett világban hívőt gyakran megalázza. Isten Országát hirdető Fiú, az Igében, néven nevezi a „személyes” létet, nem általában, hanem részleteiben, és a közösségi létet az új időkben nevesíti. A bűnbocsánat lehetséges, mert az áteredő bűn nem a Teremtőtől származik, és az írás szerint az első teremtés világában nincs is tilalomfa. A tévedésről akkor lehet szó, amikor az önértelemben mutatkozó egy az egységet értelmezi. Amikor az ember szelleme elfogad egy közösséget, akkor választása alapján kapott jogai miatt, tetteivel a kihívásra is felelni fog.

Élek a megkülönböztetés adományával, majd a prófétai szavakat is vizsgálom. Amennyiben megjelenik új Éden világi életünk céljai képzeteink között, akkor másról is lehet szó, mint prófétai ígéretről. Egy látomást kaptam, amit elemezni fogok. A látomás iránya rámutat az édeni létben lévő szabadságra, és a kötödés sajátos természetére, ami a hazugságot is jelentheti. Amikor édeni ígérettel szemben megjelenik a sötétség kora. A három napos sötétség prófétai irata az „új Éden” ideájával szemben inkább azt jelzi, hogy mi a lelki ember életének, megtartásának iránya. Amíg a „mindent szabad” elv szelleme kísért, a gonosz szellem harcot folytat a korlátozás ellen. Gyakorlatiasabb felfogás szerint, a világi életnek nem kevésbé célja a belső lelki értékek megtartásáért folytatott önvédelmi harc, mint a hatalom kínálta élet. Lehetne fordítva is, ha elfogadva a létező Ellenséget, akkor a gyakorlatban teret kaphat az új éden hazugsága, melynek legyőzése a koponyák hegyén megtörtént. Ha az ellenség létezése magánügy lenne ezután, mondhatná egy szellemi vezető a közösségnek, hogy az ember elméje szabad és korlátlan. A kísértés csak ígéret, mert figyelmeztetés van közeli nagy háborúkra, mint oly sokszor, és a halál közelségére is kell gondolni.  A létező kegyelem is ígéret: “Aki Isten irgalmasságának kapuján nem akar átmenni, az később az Isten igazságosság kapuján fog áthaladni”. A próféta szerint a sötétség ideje eljön, ne nézünk ki azon az ablakon, ami mögött, kinn a világ bukása van. Mi az igazságosság kapuja akkor, ha a hívás nem az, amit bárki hallhat a füleivel, mielőtt elközelegne az Ellenség? Talán az ígéret természete mutatja meg.

Egy látomás idézek: „Szolgám angyala lenéz az ismeret kutjába, és ott áll köntösében a haragvó tilalmi ember, hatalmas kővel a kezében”.  A Szentlelket kértem, magyarázza meg, hogy ki a tilalmi ember, mi a kútban lévő víz, és a kő. A kő a válaszban a tilalom emberéhez kapcsolódik. Kérdéses, hogy történne, ha a kő megszólalna, mert az jelez valamit. Az sem tudható, hogy van-e a kútban víz, vagyis ismeret. Meg akartam érteni, hogy ki a tilalmi ember, és mi a kút mélyén megszólaló kő. A válsz szerint felmerül, hogy a néma a kő a lehetősége annak, hogy a kútban látott kép a rossz tükröződése. Ha a képzet tükröződés, akkor az ismeret kútja a felett tornyosuló démoni világ allegóriája, vagy lehet emlékezet titkos köve is az új nemzedék számára. Az új éden titka kérdés marad.

Az anyagelvű „mindent szabad” elv hirdetőjét a teremtett világ, pontosabban képzetei érdektelenek, ha elszakítja önértelmének világképe, és azonosul a „paradicsomi létet hazudó” gonosz szellemi hatással. Összetéveszti az ember gondolati szabadságát a képzelet szellemi szabadságával. Az igazság, értékre orientált és tárgyszerű, itt az Emberfia sajátos hatalmát és a szenvedés logikáját a Lélekben a túlvilági életre is kiterjeszti. A metafizika spiritualitása azonban elemeit szétszórja. Általában olyan értelmezéseket ad, ami a személyes embert tagadja, képzetét az istenire terjeszti ki. Közben a bűn eredetét megvallani nem fogja, az ellenségképet azonban erősíti. A metafizika lineáris marad, ha a bűn létét a megváltással nem tudja összekapcsolni, és elfogadja valamilyen elv mentén az önmegváltást. A meghasonlottak, az önmegváltók sem mennek be a meghirdetett Egy királyságba. Aki az Egynek „néven nevező” attitűdjét magára nem alkalmazza, azt a tárgyiasító szellemét bünteti a metafizikával. Isten irgalma akkor lett nagyobb, mikor emberi személyként megszületett, és elviselte így a világ természetét. A múltat kreáló démonikus szellemvilág időtlensége cáfolható. Benn kell maradni a sötétben, ha valaki úgy érzi, hogy ideje van a „benn létnek”. Ha nem teszi, indok marad a kert gyümölcsének elfogadása, és vádolhatja az Ellenség azzal a hazugsággal, hogy az nem ismeri el szellemileg tárgyszerűt, magát a tárgyat akkor, amikor az elhaló mag terve a valóság.

A gyümölcs érlelődés eredménye. Az ember egységre vágyik, az időkben távlatot, az időben haladást akar. A hazug megzavarja, esetleg ki is neveti az igazságot. A bűn távlatában sóhajtozó ember, tárgyszerűségre hivatkozik az anyagi keretek között, szabadsága látszatában, ahogy a metafizika. Ország, és a világi közösség, értékeit megvédeni, továbbadni, mint „bárány a farkasok közt” tudja. Az Ellenség, ha vádlón mutat rá a profánban lévő belső ellentétre, akkor meghasonlik szellemében, és csak bizonyos esetekben vezethet a profánban jó eredményre, ha egyik a másikkal nem azonos valami térben és időben. Erre mutat rá szakralitás.  A közösségek tanítványainak hallgatása, mint a holt kövek az ellenséget lélekben érzékelik, de az ember, mint egy élő kő mutatja meg arcát, amíg szellemben fel nem ismeri a vádlóját. Az azonos amikor hasonlóval érintkezik egy közösségben van.  Még valamit ezekről a titokzatos a kövekről, és képzetekről. Az Úr mondja: „Amikor ezek (tanítványaim) elhallgatnak – a kövek fognak megszólalni”. Elfogadható, hogy él az Isten báránya, és beszélni fog, ahogy az is, hogy az ellenség beszéde többnyire vádló lesz. Ettől véd a három napos sötétség prófétája, amikor nem akarja, hogy a hívők lássák a világ pusztulását. Az általánosítás azonban fikciókhoz vezet. Maga Jézus tárgyilagos, amikor a szűkebb és tágabb közösségekről és azok viszonyáról beszél. Mert az élő kő önmagára is reflektál az élettel és magával sem lehet ellenséges, mert a vád  meghasonláshoz vezet, nem tartozik az Egységben formálódó Egy tervhez.

Látjátok, ilyen az én szolgám.

Úgy beszél a világ, mintha látná, hogy miből ered örökös harca. Legyünk számon tartók, mondják: lássuk az anyagi világ természetét, és mindenki tegyen be a kalapba, amiből kivenni akar. Szép lenne, amikor a képmutatás a világ felismeri, ahogy az is, hogy gyászosabb képzeteket hordoz, mint amit mutat. A megértéstől még távol van az ember, amikor bűnt követ el, és elsőként a menekülési útvonalat tervezni, kifele a világból. Később látja, hogy épp a bűnben való együttműködésben áll fenn a világ története. Amiben nyugvópontra kerülhetne ma, ami eredetileg is isteni és egyetemes, arra érvényes válasz van a múltban. A teremtett világba jött, az Ige, vagyis az igazság hangja, ismerhetjük. Kétségtelen, hogy a háborúra készülő világban az emberek az igazságot kétarcúnak ismerik, következetesen A megváltás ezért isteni, mert kegyelmi esemény, és a folytatásban is jelen van az elfogadó szeretet. Álljunk meg, miért lázad az ember olyan ellen amire képes. Ha szembe néz azzal, amit maga mögött hagy, akkor felesleges felismerés helyett lázadni.

Milyen lesz a hatalom gyakorlata, és igazság ismerete, ha ezekben a hazugság visszfénye jelenik meg. Hazudik, aki azt mondja, hidat építene és munkájához értelmet jó tervet saját forrásból merít, és saját képe van az egységről. Amit hallunk, az mindig a mese, mert közben látja, hogy milyen természetű a múlt, olyan régi slágereket hallgat, ami a háborús készülődés közben még népszerű, de nem építő. Tudhatja, hogy abban a múltban volt egy egységesen emberi hang, az igazságé, amit felismertek. Amikor a koponyák hegyén nyugalom volt, katonák támadtak, és az adok-kapok, vagyis a birtoklás köntösével elszaladtak. A múlt harcainak egységet idézi a bűnöző is. Akié a tilalmi köntös, az lesz első a harcban? Kardot ránt, és ismét elődugja fejét ma is a tilalmi hadúr, a halál kies mezein a harcra tanít. Igazsága, halálos zsoldja, és életének forrása a feltámadásban lehetne a gyermeki értelem mártíriuma idején, poharát ma is bárgyúsággal tölti tele, a hivatásos tilalom, a halálos egység hatalma. De Jézus hangja hallható ma is, az Ige beszédes.

Hallgatagon sorozott katonák, olyanok vagyunk, kiket sötétben neveltek harcra, kiknek az igazság véres köntösét felmutatják, hogy megragadjuk az Éden bűvös fegyverét. Mint akiknek, a látottak nem lehetnek alku tárgyai már, csak az ábránd visszfénye, vagy a jogos büntetés. Olyan gyümölcsökkel fog élni, aki nem marad zsoldos, melyek a más földjén teremtek, és a szelídség elapadt forrása mellet a kútba nézve látunk vizet. Sokan lesznek a visszatérők, akiknek hivatása csak ezeknek az időknek multával lehet, vagy maradnak menekültek támadó és idegen érdek katonái, akik nem fogják mondani, hogy a teremtett világ szépé tehető. A harag azonban a hűségesek között is sok tüskét terem. A hatalom bokra ilyen, aki tüskéit más szívekben is látni akarja. De mit tegyen, aki egyben isteni kegyelem örököse, az aranyos szolgagyerek. Angyalom, aki lenéz az ismereted sötét kutjába, ott látja ismét köntösében a haragvó tilalmi embert, hatalmas kővel a kezében. Azt mondja, ezer éve esett kútba. Nem, ma történik mindez, az idő végtelen, az idők beszédesek. Ilyen az ismeret, ezért a gyermek is le akar nézni a kútba. Angyalom visszafogja, hogy értse, elmondja, amit lát. Aki lenéz a kútba, nem tud menekülni az Édeni hívásra, az ábrándban a valóság, a tilalmi ember kezében a kővel megjelenik. A kegyelem mai szava a figyelmeztetés. A kút hűvöse, és a kő szava. Aranyos szolga, akkor leszel szabad, ha élővé leszel a vigasztaló lélek által. Ne a múltban élj.

6. üzenet. Az ellenség léte a szellemi lények harcát jelenti.

Az embernek kevés tudomása van a szellemi leépüléséről. Még ha a technológiai fejlődéséhez hasonlóan leírható lenne és belátható, mint az infláció elmélet vagy látható, mint az anyag megmunkálása, akkor sem lehet a szellemi tevékenység romboló végeredményét tudományosan leírni. Az ellenséges „szellemipar” látja, hogy a saját hatalmát már megtapasztaló ember egy összetett térben fog élni, különösen azt, hogyha a hatalom szava már „megértővé” tette, előmenetele lesz az időben. A Teremtett világban élő sem tudja megragadni a szellemi jót a rosszban, amit anyagi módon megérthet, és mégsem szegül szembe azzal, ami rossz neki. Ami a szellemi szabadság látszatába ott van, az a felnőttben nem hal el, amikor könnyen elfelejti a benn élő gyermeket, tehetetlen lehet. Amikor a lelki akadályok és drámák következnek akkor a szellemileg megoldható erőn túl mutató feladvány lesz. Nem ismertük fel a Szentlélek hatalmát, aki lelki ajándékot osztó isteni személy, ezért is amikor az ellenség visszaél a szellemi sebezhetőséggel a lelki választ erőtlennek érezzük. A hit szava szabadítja fel a megkötözötteket, ha korábban ingyenesen kapott lelki adományainak gondozatlanságát felismeri, és megtalálja az okot, ami a szellemi válasz gyökérzete lesz. Jézus nem kerülhető meg, ezért okkal állítjuk, amikor hivatkozunk rá betegségben, hogy a szellemi ellenség térde meghajol előtte.

Ahogy kegyelmet ad fenyítés helyett az Atya, itt az invencióban, sugallatokban is megjelennek szellemi hatások. A teremtett világ az örökség és ajándék akkor fogja világot gyarapítani, ha ember szellemi világ megismerésével a hatalom önértelmére hivatkozik. Ha a rossz a lélek törékeny cserépedénye, akkor a rossz ügyésze okkal vádol, így csak a lélek ügyvédje szabhat határt a szellemi harc kimenetelének. Az szellem új gyökérzete az Atyára mutat. A láthatóban a láthatatlan eseménymező gazdagságát és összetettségét felfedezték, az időkbe hívó szó meghívását elfogadva megmutatkozik, hogy milyen lehet, amikor dicsekvés lesz a szégyen forrása, csupa panasz és meg nem értés. Ennek ellenére, és ezzel együtt az igazakat és a bűnösöket is érinti a szellemi harc, és megmentheti a kiszólítás.

„Létezem. Ti másutt kerestek, amikor ajtótoknál kopogtatok. Ott élek bennetek, ahol laktatok, azon a helyen, amit elhagytatok, háttal álltok nekem. Nyissatok ajtót magatoknak bennem. A lélek szólt hozzátok és ajándékot adott, amikor otthon voltatok, építsétek fel bennem magatok. Elhagynád házam, vagy látni akarod, hogy a Szentháromságban tudok rólad”. Így szól a lélek.

 „Úgy hatolok le a mélységekbe, ahogy a forrás árad ki a hegyen. Tieid is vagyok, akit próbára tettél az időkben a folyónál. Jegyezd fel a hídnál, Téged is megtalál a szelíd Lélek, és akkor az Atyát is áthatja a szeretet. Tanúskodik tetteim miatt melletted is a Lélek, ha ápolod majd. Amikor az Atyába merül ismét, be is számol olyan dolgokról, amiről te sem tudsz, miket nem mersz hinni, mikről nem is hallottál”. Ezt mondja a Lélek. A világ a háborúra készül, és ha nem akarsz átjönni hozzám a hídon igazságodért, vesztesek maradunk a forrásnál. Aki a harcra készül azt a bűn ellen ki vértezi fel. Ha a szellemi világba vezető út, a lélek és a szív belső harcából következne, sokan elveszítik tudásukat, vagy kiképzésük félbe marad.

A harcra készülve az erősebb, aki szólni mer a rossz ellen, aki a magában felfedezett ítélkezőt a gyakorlóterepen, a szívében nyeri meg. „Figyelmezz: akkor tud rólam az ember többet, amikor maga valakiért másért is szenvedni kezd, vagy akkor, mikor maga kezd szenvedni a szótlan hatalom nagysága miatt? Válaszodat majd akkor vedd észbe, ha a szétárasztott szeretetet szava a harci készülődésben vezetőt keres, ha a készültség számít. Mert a szív képes helyesen látni. Olyan leszel, mint egy király, aki dicsőségben ajándékozza vissza magát az Atyának, ha az idők véget érnek a világi időben. Aki a vesztesért engesztel majd, forrást fakasztok annak hegyemen.” 

Meg akarja menteni az isteni Fiú, a felnőttségében tetszelgő embert, beszélhet veled is, akár tudhatsz is róla. „Ha nem jössz hozzám, akkor is kereslek, egyben megérti az egységben akárki a szabadságát. Máskor, amikor az egységben az elveszettek mellett elkötelezed magad, egyben a védelem jogaival élek szándékod mellett. A földre egyszerűen jövök, mint az Emberfia, tehát törekedve a földi életre, végül a Lélekben egyesülve, meg akarom ajándékozni magunkkal az Atyát”.

Tudnak a szellemi létről a munkások, és ismerni vélik a szellemi térnek a részleteit. De mit tanítanak arról, amit mi a szellemi lények háborújáról tudunk. Tudjuk, hogy a szellemi lények vagy az ember mellett állnak természet szerint, vagy ha nem, akkor a testet öltött Isten tagadásában jeleskednek. A lelkület és a gondolat nem mindig különbözteti meg a szellemi lényekkel. Többnyire a szellem a gondolatban jó és a rossz között akar különbséget tenni. Ez a sok lelki betegség okozója. A gonosz lélek ismeri a szellemi világ teljességét, mégsem éri be hatalmával. Ebből következik a harc a gonosz lélekkel, mert a betegséget a megszállottság is okozza, amit a beteg nem tud megszüntetni, önértelmével. Nekünk nem kell tudni részletesen a szellemi létezők háborújáról. Tudva, hogy miként áll meg az egységben a jó, egyben érthető a gonosz rejtőzködése. A gonosz egységet hazudva vádol.

A gondolat helyet talál a közösségben, és a közösségteremtő gondolat önmagában nem hódító. Egyben, amikor határozza magát, számtalan szellemi harc helyett hitet kell találni, tudva a meglévő rossz létéről. Amíg a gondolat helyét keresi a közösségben, addig a szellemi hatások célkeresztjében van. Végső soron, amikor meg tudja különböztetni a benne lévő jót a másikban lévő jótól valaki, akkor már elszenvedi lélekben azt a háborút, amit a szabad akarat vív az önértelem ellenében. A szabad akarat a szellemi létezőkkel számolva megtanulja megkülönböztetni őket, és elszenvedi ezek természetével járó következményeket. Ekkor beszélhetünk megtérésről, vagy szabadításról, ha elszenvedjük a rossz vádat is. Az éberséghez vezető jó út jelen időben látja a gondolat viszonylagosságát a lélek, a szellem és a test viszonyai között, ezért számol a láthatatlan erővel, ami ellenséget képez vádak alapján, és meg tudja szünteti a szabad akarat gondolatban elfogadott szabadságát. Megvédeni szellemi úton lehet, a jelen gondolati vagy a közösségi terveit.

5. üzenet. Egy az Isten és az ő kertje szép.

Amikor ketten vagy hárman megegyeznek, akkor a természetes egyetértés miatt egyfajta szerződésben meghatározott dolognak tekinthető az alanyok egysége, és annak tárgyi vonzata. Írásba foglalható eredménye, ami pillanat érvényességén túl mutat nem lehet a természetes egyetértésnek, mégis időben komplex módon megjelenik képzeleti tartományban. Amikor itt „a betű öl a lélek megelevenít” idézetként olvasható gondolatát értelmezem, akkor kiemelem, hogy az írás érvényes amikor a természet gondoskodik arról, hogy a kimondott szó az élet komplexitását egyszerűsíti a lélekben. Kizárja ki a betű erejének alkalmazását a „kevesebb több” logikája, mert a szó messzebb vezethet a lélekben. Aki ismeri a határokat tudja, hogy a betű munkára késztet, gondolkodásra kötelez. A kiterjesztés értelme, mindig az egy és az egység. A profán és a szakrális a kiterjesztésben, Isten kertjében maga is szélesebb értelemben reflektálhat akár önmagára, is sajátos tárgyi keretei között.

Eredményesen érvényesülő pásztorlogika sem mindig látttatja a komplex hátteret, ahogy a kicsinyek életében gyakori, amikor az összetett rend lebomlik elemeire és mintegy kiüresedik. Egyben univerzális hatás alá kerülő rendszereknek is tárgyi forrás után kell kutatni, ha kevesen hisznek szellemükben a mindenható Egyben, ami konzisztens az írásokban, vagy a kicsinyek Egységében, ami a jövő, épp mert az idő a múltbéli jelentést írás nélkül, elemeiben szegényesnek látja. A szabadságra, vagy civilizációs értékre szokott hivatkozni a múlt embere, amikor a szeretetre már képtelen. A világban olykor vallások is hivatkoznak olyan isteni szerződésre, amit meg lehet támadni, mint valami megíratlanra. Ha éppen a közelgő Isten Országa túl egyszerű kép, azt mondják inkább jöjjön valami más, akár a civilizációs halál. Mert a világ nem ismeri a helyi érték fogalmát és nem kapcsolhatja időben, sem az időkben egyéb helyi értékhez, mint a valóság, ahol a beteljesedés ideje elvész. Ezért gyakran, amire rá tud rámutatni azt értelmezi újra, egy totálisan bedöglött világot, és abban képezi magát, mibe bele is halhat. Ekkor tér vissza a pásztorlogika, és a jámbor érzület belecsöppen a kemény harci helyzetbe, akarva vagy akaratlanul.

Fényét vesztett Fejedelemségek harci logikájára kényszerítenek, és az anyák még többet temetnek. És a világ gyermekei a háborúban közelednek egy útelágazáshoz, ahol odahagyták fegyvereiket, ahol az elesett hősök. A visszatérők egy része ismét azt a tiltott gyümölcsöt fogyasztja, amitől a kő is megszólal, és forrást fakaszt. Itt van a jámbor idő kezdete, és azt mondja a kő: a világ elmúlt, a bűn megmaradt. Egy sem hallgat, szelíd élet van benne, hidja az Egység, amin ember tovább lép.

Gyermekek szeressétek a kertet, aki küldötte értünk magát szellemetek fényes alakja volt, ami megfakulni látszik szegényes és árnyalt lett minden kedvessége. Ami lélek és tudat még benne, számos alakba öltözik, a „kevesebb több” gyümölcse öröme a szelídebb szívnek, öntudat ébredő gyermeksége olyan, mint a „feledett szerződés”. Ilyen formában voltunk már. Visszatérők az angyalok, szemlélt szellemi pillanatok tágasságra gondolva beszélnek, ami a szűkítő terek válaszoltak, szelíd hívásokra.

A lélek volt a szó, az anyagé az ítélet. Ha a lélek olyan egységbe temetkezik, hol a sebzett szellemet támadja az anyagban a teremtett természeten túllépő, vádolva azt, ami ígéretben lép előre, mint magzat, ott élni fog kinek hite lesz. Ami megfogyhat, oda megtérhet, terjeszd ki kezed, kerted felett az időben. Uram legyél visszatérő. Egy a világkép visszfényébe mikor megtérsz Egységben, és a természet szót kér.

4. üzenet. Az isteni Szentlélek ajándékhozó.

Az volt az idők kezdete előtt, amikor az isten lélek lebegett a vizek felett és időben, amikor Mózes látta az égő, de el nem hamvadó csipkebokrot, amikor hallotta a szavakat az önmagát megismertetőtől. Az történt, hogy a Lélek megjelent, és amiről nem volt tudása, vagyis a felülmúlhatatlan kiszólította. Képe lett a teremtett világról és a múló időkről. Merre vezette a szabadság reménye a választott népet? Az egységnek jövője lett, és a civilizáció rabja, a hatalom világképe ura nem lehetett. Egység van rabságban és szabadságban, annak elveiben nem, mert nincs szabadság megkülönböztetés nélkül. Időben felülmúlható szabadság, az anyag szülőjét égig érő fának mutatja, gyümölcsei elérhetetlenek. Egy olyan nép élére állt Mózes, és vezetett földjére, akiknek már volt ígérete és előtörténete.

Meghaladja az anyagot és a földi időben, az időkben élő anyag, amit majd akkor lehet látni, mint Forrást, amikor a szólító megjelenik, mint egy megnyíló ajtó. Az ígéretben úgy, hogy ami eddig van, ettől kezdve felülmúlható lesz, a gyümölcsben úgy, mint ami ma nem elérhető, az a jövőben teljesedik ki. A hatalommal hasonló módon, amikor felülmúlja Isten a meghaladottat az új kedvéért, a világ is gondosan igazolja a múltat a jelenben. Profán módon, és nem jelenésben van kapcsolatban a Híd és a Forrás- A múltnak ma nincs folytatása, mint létező forrás, az ígéret mutat a jövő felé. Megküzd az anyaggal egy jelben a profán és a szakrális kapcsolat, ahol nem eleve vesztes a láthatatlan, ha látható a lélek és a szellemi terv kapcsolata.

Amíg a tudat formál, és ha szűkítve is a múlt egy jelenés, vagy épp következmény, mégis látható, hogy formálja a szellemet a kihívó és a kapott ismeret. A sötétség ereje alkothat elveket, ha szemben az ítélettel a bárányban vagyunk, akkor is aki a pásztor hangjára figyel a profánban is dominálhat, és ez nagy nyereség. Ha a bárány elvérzik, és ha a vadak zsákmányt találnak benne, szintén nyereség lesz. Minden üdvös annak, akin a rossz számon kérhető, mert bizony számon van tartva a jóban. A második halálnak az időben nincs hatalma, ha a bárány megjelenésével számon kérhető az idő, és az idők gyümölcse. Ha ott a termésben az érlelődés első zsengéje, "Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja".

A választott nép, az Úr füstoszlopa által vezette nép, a pusztában szomjazó nép a forrásnál megkísérti vezetőjét az írás szerint, és az engesztelés botjával üt a sziklára és fakaszt vizet Mózes. Óv az ítéletalkotástól a Lélek, hogy amit szavakban fogalmaz meg a közösségnek, az a döntésekben ne uralkodjon el felette. Az Atya a Fiúval kapcsolatban a Szentháromság Istenben ezt mondja: „A halott világ megítélte magát és másokat, ezért a teremtett világomra én féltékenyen vigyázok. Aki szavakat mond a Lélekben az idők vége előtt, hogy bátorsággal és félelemmel temetkezzetek el beszédében, azt Igém nem csalja meg. Előbb álljon a fa, mint termése. Mielőtt vesztek gyümölcséből, a világ ideje beteljesedik. Amiben kísértést szenvedtek, azzal az egységben majd táplálkoztok”. Úgy legyen.

Amikor az idők teljességére gondol, ismét egy előképpel van dolga az embernek. A beteljesedés a népek egysége a szakralitásban és a választottságban is megvan, azt a birodalmi civilizáció nem fogadja el, és mégis meg tud majd védeni a profánban, mert idővel az önértelem határos lesz önmagával. Transzparens tény és tapasztalat, ha a töredezettségben is, de közeledik az idők vége (Dán 12,7). A napok száma régen, és ma konkrét (Jel 12,1-14). A konszenzusok köveken állnak és eltérők, élőknek és holtaknak, az egység mást jelben áll meg. Az idők teljesedése után, megszólal az öt kavics, amit ide állít az öt bekezdés. Megszólalnak a kövek helyettem. Kinek mit mond, eldöntheti, ha figyelembe vette, hogy nem mondom el a kövek titkait. Tudjátok meg, hogy akik megérthetik a kövek szavát, azok sem kerülhetnek a beteljesedés ideje elé. Hasonló módon, ahogy elétek kerülnek azok a gyermekek, akikkel közösségem van, feledik azokat a szavakat, amik hazug szavak. Isten halála és feltámadása megelőzi a lélek eljövetelét. Kinek mit mond ez a terv? Mit mondjak. Ezt mondja azért az Úr, az Isten: „Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról, és magam ügyelek rájuk. Amikor a pásztor szemlét tart nyája fölött, akkor más nyájak, elszéledt juhai közé is megy, és szemlét tart a juhaim fölött, amelyek szétszóródtak. Visszahozom őket mert lesz, aki visszatér a leöletésből. Kiket hazahozok, akiket összegyűjtök, hazavezérelem őket. Kiszólítom az egység időtlen hatalmából a híveket, és az ellenségeseket, visszavezetem az időkbe, az időtlenségből. Ha a bárány vigasztaló ajándék lesz, az ember dicséretet tud mondani az ajándékért, és akkor a megszólaló kövek egy része, mert elfogadja a lelki választ”.

3. üzenet. Kihívás történik.

Több közösség lesz az időkben, ahol jövő és a múlt tágasabb, az emlékezet miatt, ha az a jelen időben megvan. Amikor a kiscsoport eseményeit szemlélve a részek többségének képe alakul ki a helyi értéken, mondhatja, hogy világképe alakul ki. Ha csak nem az erős önértelem miatt, elsőként a helyi csoportban, ahol egyre kevésbé érzékeli a "helyi" érték integráló befolyását a személy, idővel elveszti egyediségével a szellemi kötődését. Egy lelki hatás is kihívást jelenthet, a képzelet elkerülhetetlen változáson megy át. Ha a tárgyias valóság az egyéni világképét fogja idézni ezután, a múlt az emlékezetben gyakran képtelen lesz felidézi fel a korai időket. Amikor a tér komplexitását az új eseménysíkon akarja megvilágítani az egyén, akkor egy jel mentén a közösségteremtő tudatban egy ösvény vezeti az összetettebb világba. A kialakuló személyiség az egyéniséget átfordíthatja, a jelen időben érzékelhetetlenül. Egy új bázison folytatva fordul a tapasztalt részlet tárgyszerűvé, mikor a világban láthatatlan és a látható maga is kérdez, a válaszadó kihívást kap.

Erről volt szó eddig, amikor jelent meghatározó időket nézve, megállapítható volt, hogy a mérhető idő is valós, és a szellemi, lelki és testi lét érteleme az, hogy több közösség meghatározza az egyéni világképet. Ami a személynek fogja megvilágítani hovatartozását, az a valaki az ittlétben átfordul majd, és az ottlét múlt idejében alakítja ki a maga személyes jelenét. Bázisa nem egy közösség lesz, hanem az összes, amiben a tér egy új helyi értéke épp kialakulóban van. Természetes, hogy a szellemi, testi és lelki világ egyrészt korlátok között mozog, elfogadva, hogy határtalan is lesz. Visszaléphet bázisába az ember, ekkor az anyagi, vagy a teremtett világában utoléri az idők szava. Jelen időben, és önreflexióval lépünk vissza oda, hol lennünk kell. Innen szemlélve is van kihívás.

Kihívás van az apostolok cselekedeteinek kezdetén. Jó példa az ittlét és a máshol lét kiscsoportos viszonyának értelmezéséhez a pünkösdi várakozás. Jézus megígérte az a vigasztaló Lélek eljövetelét. De a tanítványok, mielőtt a Szentlélek ereje még nem töltötte be őket, félelmük miatt nem is akarnak kimenni a tanítványi közösség számára biztonságos emeleti teremből, ahol meghatározó volt az ima volt. Ez reális bázis volt, az ima és a remény helye. Amikor eljött a lélek ereje, egy más helyre vitte Péter apostolt, és kilépve meghirdeti Joel prófétát is idézve, a Lélek kiáradásában hitét és reménységét. A népek saját nyelvükön hallottak Jézus feltámadásáról.

Joel szavai szerint „mikor fiaitok és lányaitok prófétálni fognak”, vonatkozik az utolsó időkre, de a jelen időre utal. Dávid király is meghalt, de kijelentést tett erről az utolsó időről. Még életében megtörténő kihívásra, az időre mutató szava volt, már arról is beszélt, amikor sírban lesz. A világ erői ma ordítanak, mint az oroszlán és feljönnek a Lélek ellen. Vannak, akik a fogság elszenvedik, hitük szerint mégis eltérő módon. A hitbe temetkezés a jövőben alapja lehet a hitre ébredésnek, mégis a test halála fogságnak mondható. Így vagy úgy ott meg lehet, és kell különböztetni a halál képzetét. Kihívás a számadás szava, és az egység szava a térben összefonódik.

Mert az elhívásnak és a kihívásnak a szava eltérő, nem a szavakat vizsgáljuk. Akkor, amikor a tolvaj számadót elbocsájtja az elhívó, és az elhívott saját értelmi kihívása miatt elbukik, büntetést kap. Az önértelmek harcában nem kell ilyen ok, hogy hasonló a hasonlót büntethesse. Ez esetben a cselekedet megelőzi a jutalom ígérete, a halál képzete sem kontroll, ha engedi uralkodni a lelket a fogság hamis képzete, vagy hasonló módon fogalmazva, időben más értelemben is a megelőző jutalom nem az örököst, hanem testének távozásával az örökhagyó Lelkét adja ajándékba, majd később a test átváltozásával látható és láthatatlan emlékét, a vér elhívását. Jézus földi édesanyja, Mária. Ott van a tanítványok között, amikor a Szentlélek első eljövetelekor pünkösdkor várakoznak az emeleti teremben. Mária élete ma is éltető forrás lehet az egész emberiség számára, hiszen kegyelemmel teljesnek neveztetik. Miért nem fordul az ember feléje, ha az ma is, aki volt, az egyetlen kegyelemmel teljesnek nevezett ember? A lélek erős kihívás, megkülönböztetés ajándéka a hitbe temetkezőnek, új élet.

2. üzenet. Elérkezik az idő, igen hamar.

Elérkezik az idő igen hamar, amit megért a halottá vált és az élő, hogy teste ítélet alá esik, és az ellenség késik a számadással a lélek sötét éjszakáján. Tulajdonsága a lelki erőnek, hogy miként viszonyul a számadáshoz. A gonosz léleknek az, hogy megítél mindent, így azokat is, akik erről nem is tudnak, vagy lebecsülik hatalmát. Az ellenséges világképben a vádlónak nincs örököse, és a hatalmaskodás az önértelme. Az egységes egyben a beteg emberiség nem harcol, és aki figyeli az idők jeleit, ha isteni ítélet lesz, az nem érinti váratlanul, és aki élt figyelmeztetéssel örökséget talált.

A számvetés jó mértéke nem ítéletalkotás gyakorlása az emberi forrásból, nem csak a helyesnek vélt értékek elfogadása, inkább, az egységes igényekben való érlelődés. Mint a forrás és a híd, az egységről alkotott kép tüzes visszamutató jel, mely arra mutat, ami a hatott korábban, az egység irányából. Ma a hamis biztatás elapadt forrását is látni kell, tudva, hogy itt az igazság erejével építhettek korábban hidat. Ha meg is akarja mutatni a részletekben lévő értéket a teremtmény, ha szándéka elfogadható, nem lesz tárgyszerű, mert szétfeszíti a tárgyát amikor felfedi halottá válva a jó és rossz részek egyenértékűségét. A teremtett egészben, üdvös célhoz ér, csak a bűnök számvetésének elmaradása akadályozhatja ebben. Az egység szégyene hasonló lehetne, mint amit a királyi gyermek érez, amikor szállást keresve valakihez bekopogtat, és az ajtó azért marad csukva, és a meglátogatott siratja odavészni vélt gyermekségét. A gyermek szégyene megtestesül, amikor hamis emelkedettségben, "szégyenében" elfogadja a hatalomtól az uralmat, csupán azért mert anyagi erőkkel legyőzni nem tudja. Az ember érzelmeiben a bűnös erejét erősíti meg. Milyen emberség, ha a bűnöst félelme nem a bűnbánathoz vezet, inkább ítélkezik, ha ezt a jogát tudva tudatlan módon elveszti. Vesztes a rossz kezdetektől fogva, a mai napig.

Félelmében él a bűnös hatalomban, aki kegyelemet nem ismer, ami ingyenes. Látogatót nem fogad, végül elveszti azokat a tulajdonságait, amiről felismerhető lehetne a „világmindenségben”. A kegyetlenség rejtőzéssé változik, míg mások, akik szintén halottá váltan valami módon elfogadják, hogy képzeteik érlelik az új embert, magukat a teremtett világban ismerik fel. Rámutatva az utolsó időkről írtakra, mondható, hogy a gyermekség szól a kezdeti időről, és azokról, akik kopogtatnak ma.

1. üzenet. A Szentháromság Isten mondja.

Legyél bár az, aki vagy, felismerheted, hogy éltető források táplálják a közösségeket, és akkor sem maradsz magadra, mikor sokak önértelmük apadó kutjába néznek. Az isteni idők jeleit figyelő megszólíthat, aki királyságában a szívek vágyait lélekben rostálja meg. Mint tékozló gyermek, akit a rossznak mondott világ nem fogad el, a igékben a gondviselést később keresi. Lehetsz elfogadó, hogy ma az idők teljesedése alkalmas idő legyen neked, hiszen ami múltában végtelen hatalomnak látszott, legfeljebb értelmes fejet mutat a világnak erőszakos testen, ami gyenge lábakon áll számodra. Ez a hatalom szobra, látva ezt érdemes kilépni az új időkbe? Jó lépésnek az idő szab majd határt, a rossz lábak kifutnak az időből, annyi sok úton szaladnak. Csak elzárja az utat a rossz, az élőnek az idők szavára már az időben kell figyelni.

Engedetlen a világ hatalma, kis ideig engedni fognak fejedelmei az istenfélőnek, hogy ne ismerje fel időben a hatalomnak alávetett világ a végét, és amíg nem jön el, az elszaladó az időben felejteni fogtok. Az időkben azonban ott vagyok, a múltban, jövőben és a jelenben, mint szelíd fény, halk beszéd. Kegyetlen időben hall rólam a megfáradó, ki halálba tud vagy akar temetkezni már, vegyen észre, mert lássátok, az ember lelke nem képzelet, ami hasonlít a sötét vízfolyamhoz. Van kép és hang, de a memória túlterhelt, ilyenkor a túlélés víziója engedetlenség lesz a hatalom felé, ahol a hibás képletben számolva hatalomra tör, aki nem hallgatott meg.

A vízözönben, Noé idejében annyi eső esett, hogy felemelkedtek a föld allati vizek. Noé háznépén, a bárkában lévőkön kívül meghalt minden. Noé volt az egyetlen igaz, aki hallgatott az ígéretre, meglátta a jó képletet. Az önértelem hibás gyakorlata az előtte élőknek halált jelentett. Látjuk, amit Noé, ég és föld között a szivárványt. Arra várok, hogy elfogadók legyetek, belépjetek országomba, és megmutatkozzék köztetek is az egység. Noé története jól mutatja, az önértelem hibás logikáját, mert amit az eső, vagyis a felső vizek túláradása nem okozhatott, azt a következmény, az alsó vizek áradása okozta, a teremtett embernek a földi léte jelentette a pusztulását.

Amikor megmutatkozik a teremtett világ, akkor részletei is értelmesek. A szív és a lélek csatája akkor eredményes, ha idővel a szellem is megtalálja helyét a testedben. Ez a test már az egységben akar lenni. Korunk, a visszaható okság által hirdeti az egységet az egy világban, és akiben hinni kellene, az ellenségnek a világi jólétet. A Noé idejében elpusztult emberiség, majd az új világ emberképe az időkben azonban nem előre halad. A hit akkor marad meg, amikor a teremtett világ előtt létező mindenségben tárul fel a teremtés terve, és a világ ebben az eljövendőben meglátja isteni természetét, immár a múltban. A jövő gyermeki elmével a mindenséghez mér. Példabeszédet hallgat, vagy mesét, amikor a jövő elé hozza személyes lelkületét, és beszélnie kell, mert hall. Szelleme az idegen szavakat „értve” nem alakul ki magától, hacsak nem gyermeknemző korban, amikor lelkülete megváltozhat. Az eljövendő profán világmindenségében a vendégszavakat, mint szellem, lélek és test leírni nem lehet, csak személyesen. Az önértelem ritkán engedi, hogy a létező Szentháromság egységéről beszéljen személyesen, amikor a profán egységet a meghasonlásban látja, a teremtés hangjának viszont nem tanúja, aki három módon beszél önmagáról.

Bevezetés az új üzenetekhez.

Amikor a világban személyesen valósul meg az ígéretre adott válasz, amit az ember a visszaható okság miatt tárgyiasíthat, akkor néven is tudja szólítani azt, akit az egységben is érzékel, az új lelki és testi tartalmakban. Kérdés, hogy milyen képzet marad a forrásról a hídépítés után. Lehetséges, hogy nem hallja a forrást már csak azt, aki beszél róla, vagy egységben dicséri a figyelmes időt annak kezdetétől.