25. üzenet. Az elküldött én megérkezése.

A profán felcserélheti a honnan jöttél kérdést a válasszal. Ismeretlen helyeken tipikus, hogy mielőtt érkezőt kérdezné valaki, a vendég megelőzheti válaszát a logikus következménnyel, hogy rövid eltöltött idő után leírja az a helyet, ahol épp kérdeznék. A várható visszaérkező így nem ébreszt gondolatokat a helyiek szomjas képzetkörében, és a ki nem beszélt kérdésekre adott megelőző válasz, így a (a mivel jöttél, ki küldött, meddig maradsz) kérdése elő sem fog kerülni, erre garancia van. Ha mégis, akkor elküldik a kényszeres kérdezők a válaszadók melegebb éghajlatra. A meglepő, hogy mégis fel vannak téve ezek a kérdések. Na de, hogy hol lépett jó útra a kérdező, arra a válaszok furcsasága adja meg a felelet. Mert a jó válasz lehet a rossz kérdés élete és halála. A válaszok mindig jók, ha a kérdező képes önmagára reflektálni általuk. A „civilizált” ember akkor is törekszik az érdeklődésre, ha nem számít arra, hogy sok válasz „civilizált” hazugság. Ha mégis azt válaszolná valaki, hogy az egységes emberiség, mint olyan, meg tudja haladni korlátait, az már ne sokat elmélkedjen. A profán világóra az utcasarkokon körbejár, itt belebólint a közösségi időkbe a szakralitás, a különleges esemény. A megérkezés a kezdeti időkbe fog vinni, így a kérdezőnek figyelembe lehet venni, hogy ha beszél ezután, az emberi tudat választ a helyszerűségben az építkezés és a megkövesedés között.

Jó, ha az ember a köves terepen szerzett tapasztaltról nem beszél. Ha bizonyságot tesz mégis, akkor a honnan jöttél kérdésre a profán világban is van jó válasz, itt is van lelkiség. Az egység terepén feltételezni lehet, hogy valaki beszélni akar a kedves vendéggel arról, ami nem a világ helyi témája. Ezért van benne az Írásban: „Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája” (1Pét 2,6-7). Leírok két próféciát, régebben mondott nekem a Szentlélek. Egyik elküldés, a másik megérkezés. A kettő, a hely azonossága miatt is összefügg.

Írd le ezeket a szavakat, így kezdődik az elbocsájtás. „Kedves népem. Menj ki házad népével a földről, ahol vagy. Nem tudhatod még, hogy ez már a gonosz gazda földje, és azt sem, hogy eladta, és nem gondoskodik majd a gazdaságáról. Keress szolgálatot másutt, legyél befogadott, mert jobb neked a kivetettség, ha életed van, mint romló gazdagság.”

A megérkezés szavai már ezek. „Kedves népem. Arra a földre, ahonnan kijöttél, most beléphetsz. Ne félj útra kelni, hogy földet szerezz. Ha válaszolsz, és ígéretemre hallgatsz, magaménak mondalak. Megértik, ha leírod, amit mondok, és más kezébe adod. Ami képtelenség nektek, nekem nem az. A gonosz gazda földje sivár, nem lesz ellenállás és fegyverhasználat sem, ahogy te képzeled. Pénzen vett földjével a gazda nem törődött. Meghalt, sem szolgája, sem örököse nem maradt”.

A múltban leírtak, a Szentlélek szavai, értelme nem változik, de a figyelmeztetés a forrása itt már a szegletkőre mutat. Vegyük észre, hogy el vagyunk küldve, a bérbe kapott profánból, és Fejedelemségekből, és itt helyet kap a szakrális, hova visszatér az új beszélővel, a szolgálat eltöltött tapasztalataival, az idő új egységüzenetével, mivel újra tudjuk építeni a szegletkőre alapozva, a régi terepen az Országot.