Ami fikciónak látszott nem mindig az. Sokszor a lélek több kárt okoz magának áteredően, mint tiszteletlen gyermek, aki a felnőttől csekély tárgyszerűséget csen el. Mintha érettebb akarna lenni képzelete, ami távolról sem társzerű, inkább az önreflexió öröklődő hiányára mutat. Idővel belepottyant néhány könnycsepp abba a pohárba, mibe a felnőtt italkészletéből hiányzó italt tölti, és máris az önértelem táguló világában, egy rossz gondolattól megkeseredik az ember. A rossz gondolat miatt szerepcsere is történhet idővel, vagyis a jól nevelt gyermeknek és tiszteletlen felnőttnek sem lesz érdemi kérdés a lelki trauma. Ha az önértelmében erősödő embert felismeri a hatalomban, addig nem lesz semmi tétje a rossz gondolatoknak. Azon közösségek, akik a gyermekben észre veszik, ami a hatalom civilizációjához tartozik, azok a részhatalom fikcióját és stílusát megkülönböztetve, az "ismeretből" származtatják az egzisztenciát. Megengedett, hogy a „kivételezettek tudása” több legyen, mint "részismeret", a hatalom a rossz gondolatot ezért nem abszolutizálják. Az Egy királysága feltételezi a lelki evolúciót, és nem azért, mert az önértelmi világkép a „végtelen tudásból” nem következtet a lélekre, hanem mert nem empirikus ott, ahol terep a lelki tényező. Vagy azért mert elhalt, Egy „tárgyias” ember hatalmát vizionálják maguk fölött a hazatérő gyermekek, amit épp a világban érleltek helyi értékké. És persze hajlanak majd arra, hogy az „önértelmi” hatalom skanzenjeiben nézelődjenek velünk együtt. Ha az elsüllyedő világ erős képzeteit látják az Egyről, a lelki látás tudását nem fogják viszonozni. Kimondva, hogy nincs láthatatlan egység, csak a harcosok egysége. Azt, hogy épp a skanzenben van, ami a szemlélődő szemét kiszúrja, az nem vezeti felismeréshez. A rossznak nem lesz tétje, ezáltal porszemnyi lesz a lélek ereje fikció. A szenvedés értéke olyan valóság, amit a világban találnak meg a hazatérő gyermekek, és akkor helyi értéke az önreflexió.
Érvényes a figyelmeztetés, az Egy uralmát elismerő felnőttekre, az egyezményes Egységbe törekvőre is, hogy olyan borba csöppent kis könnycsepphez hasonlítanak, mint amik a hazatérő gyermekek elcsent italába estek. Aki hozzájuk hasonlóan a bódulatban, vagy a „mindent szabad” örömében tapasztalják meg pusztulásukat, a Világnézet serlegében, az egységben látja meg az egy az angyali világot, a bukottal együtt. Ezért valóság és fikció is, hogy szenvedéssel jár, ami a hazatérők nagy jele. Ha a lélek harca a szívben, szellemessé és emberivé teheti a testet. Leszűrhetné akárki, hogy mennyi társ-gondot jelent a hatalom megismerése, a Világkép. A hazatérő nagy arcú gyermekek is eltévedt szülőkre találnak, és az újak növekvő hatalmi logikájában már nem marad meg a „végtelen tudás” táplálása mellett, a "láthatatlan létezőnek" a szeretete. A szőlőművesek, élnek halnak a borral, mert az eredmény látják a borban, ahol a szőlőtőke a helyi érték, ami terem.
A szőlővel sok munka van, de fontosabb is van a munkánál. A gazda munkásokat fogadhat, kinek-kinek megadja a kialkudott bért. Akit később fogadott fel annak is annyit ad, amit azzal kialkudott. Az a gazda dolga, nem kérheti számon a munkás, hogy mikor jött, és mennyit dolgozott, csak a kialkudott bért kérheti. Kiérlelt tanítás ez, gondoljátok el, miért következne a földi Paradicsom valami hazugságból, miközben az engedelmesség lett a háborús készülődés terepe. Engesztelést végzik, azok, kikben az Atya, mint Fiában megváltást is akart, a tanítványokban. Engesztelhetnek a hazatérő gyermekek és a nép is. Meg lehet érteni, hogy a helyi érték két alapelve tudomására juthat akárkinek. Egynek egység az időkben megvalósuló idő. És az idő formája a térnek, mely az időket nem tükrözheti az egyben, csak az egységben.
A misztika és az ezotéria közötti különbséget párhuzamba nem hozva, kimutatható tanítás van a jóról és a rosszról, épp ezért tisztába kell jönni a szellemi dolgokkal. Egyben fogalmazható meg kérdés, a hazajáró gyermeknek. A gondolatkísérletben, tegyünk fel két kérdést a gyermekeknek. Talán épp magunk is megtudjuk, hogy merre keressünk egy jó tanítást. A világlátással kapcsolatban feltehető két kérdés a hazatérő gyermeknek, és kitetszik, mi lehet az esetleges válasz mögött. Első kérdés: „Én vagyok az ember, akinek népe van”. Másik: „Én vagyok a nép, akinek embere van”. A gyerekek még könnyen asszociálnak, és van lelki életük. A válaszban a merre tovább lesz a nagy kérdés, ha magatok és a gyermek is reflektál. A szellemesebb kérdések utána újabb válaszokhoz vezethetnek, melyben megdőlhet a világszemléleti elv. Paradoxon, de újabb válaszhoz vezet a kérdés megfogalmazása válasz formájában. Aki szabad akarattal az fogadott gyermekséget választja, dönthet, és meghatározhatja képzeteinek változását. Feltehető mind a szabadság, mind a jegyesség számtalan válaszra váró kérdése a személyes és közösségi létformára, amely fontos életvezetés dolgában a hazatérő gyermeknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése