Elgondolható messzebbről, távolabb a sorba állítható helyi
értékekről, még éppen az emlékezet határán, hogyan indul az emberi történet. A
kezdetek felé nézve, mint ismerősök tapasztaltuk, hogy reménnyel indult a test
az első szellemi találkozójára. Az érkezők, már az ajtóban, rendre megbotlanak
történeteikben, de ennek ellenére hamar kialakul a csoporttörténelem, a
közösség. A szereplők már nem botladoznak, ahogy a csoport kollektív „világképe”
kialakul, amit szereplőknek önreflexióval megformált egyéni akciói generálnak.
Ezután van, a szintén botlásból lett egység vagy emlékezeti folytonosság. Amit
a szív és a lélek nehezen visel az nem érett meg benne, a
kezdetek óta, ami lett az folytatódik.
Amikor értékítéletté alakul a még gyenge lelki vértezetben
álló, erős önértelem véleménye, akkorra elfelejthetőnek látszik, hogy
történetünk már előbb elkezdődött. A profán világ engedi, hogy a kisközösségek
feloldódjanak, és színjáték maradjon, és ami lesz, abban mégse feszítse szét az
egység kereteit az egy. Azt pedig, hogy korai történelemben is volt egy korai
Legyen szó, ami értékelvű a szabad akaratban, mihez társult csoportos
„világkép” is, az már nem is kérdés. A profán világ ereje az önreflexiónál megáll.
Innentől várható a jó hír, a testet öltött Ige megjelenése, és azt, hogy maradjon
kérdése a világnak, mert a Teremtett világ hallja, mi Isten Országában az a
válasz mire reflektálhatunk. A bűntől történő megváltás realitás, az igazság
szava, eseménysora rámutat a megkísértésre, és a szabadítás jelen időben van,
és a Legyen szó jövő idejű is.
A végességben a profán világ helyi értékeiről a vallások
megmutatják, hogy vannak rámutató ígéretek a jövő időre. Számosan temetkeznek,
vagy mellettünk egy ismerős temetkezik olyan fájdalomba, amelynek súlyát az
embernek született Ige a szavakban orvosolja. nem tudta. Segítség hiányában
sokan képtelenek elképzelni is vagy nem akarták hallani, hogy a jövőben a múlt
idő tapasztalata megváltozik. Jövőbeli és múltbeli eseménynek tanúja az alvó
ember is, ha képzeteinek irányt ad, ha lelkülete dinamikus lesz. Volt, aki az
elhagyatottság érzésének elmúltával, mint egy angyal, úgy ébredt fel, és a
környezetében, a világ észre sem vette az angyalt. Azt sem tartja számon az
elme, hányszor hallgatott, a bukott angyalok szavára, egy „jóakaróra”, akit épp
tisztelni lehetett, és kiegyezni vele. Ott meg kell fogalmazni a teremtés és az
önértelem határait, amikor személyes döntés lesz azzal egyezkedni, aki rejtegeti
a maga megtévedt természetét és uralkodni akar. Volt szó a sötétség
térnyeréséről. A bűnözésben látszik a bűn, de a büntetés nem. A kis bűn miatt
is ismétlődnek a gonoszra visszavezethető események, és az „észre nem vett”
angyal is látszik. Ha örvénylik a híd alatt a forrásokból eredő folyó, talán akkor
érlelődik még a képzelet, és akkor az egység vonzásában átalakul valami
formában kezdő, vagy épp végponttá egy történet. A léleknek és a szívnek
fájdalmas harcait, ennek térnyerését, számtalan történetben jegyzik fel. Akinek
a világba van hívása, tudnia kell, hogy hova készül, mert az isteni királyság
nem világi.
Az egységre törekedve pottyanunk a Legyen eseménysíkjára, ami korábban
elgondolhatatlan volt. Inkább választásunk Lesz az ígéretben, mint ami az önértelemben
Lett. Erről van szó, bizonyos egysége a jónak és a rossznak személyes választás
is, és környezetünk szemében már a rügyben szétválik, ami majd nyomokban
megjelenik az ágakban, ahol felismerhető lehetne, ha nem bálványozzák a
„világképet”. A bűnben a megváltás meglétének felismerésével érlelődik,
elválik, és választható lesz a két út. Az egység az értékben gondolati marad,
elfogadásával az alázatban többek koronája. Vagy a világi hatalom marad az
emberek sajátos fél cédulája, vagy belépőjegy lesz a hatalom megosztásába, az idők
kérdései az időben racionálisak.
Ha valamit akar a Legyen és az Egység eseménysíkján az Egy,
akkor tenni kell egy megkülönböztetést, mert az ígéret megjelenik az ismeret
dolgában. Amikor kibontakozik az alvó lélek az ember történeti kezdetében, az
elgondolhatatlant megkérdőjelezik azok a szellemi tényezők, akik az emberben
nem ismeri fel, az idők teljességének meglétét. Az ismeret részben lelki
adomány, részben konstrukció, láthatóan az ígéretes felismerés előzi meg. Az értelmi
átváltozás elgondolható és mondható, hogy a kezdet lehet egy diploma, míg másnak
a személyes elhívás az erő. A kibontakozás természete eltérő az elhívásban, és
más a gyakorlati jogosítványban.
Nem botrány, olyan lelki tartalmakról beszélni, mely a
tanításon belül van, de titoknak látszik, és szintén nem botrány azt mondani,
hogy a világban csak helyi értéken képzelhető el konstruktív rend, ami a profán
valóság. Az átváltozás akkor időszerű, úgy részese valaki, ha az első lépést
követi a második. Lesz egy harmadik lépés, ami mindkettővel szimmetrikus, hol
már kicsiny ágként jelen van az érlelődés. Az átváltozásban titoknak mutatkozik
meg, az elgondolhatatlanban megjelenő valóság, egy korai prófécia. Az Emberfia
majd nem azért fogadja el a kereszthalált, az isteni tervet, mert az helyes,
hogy megfeszíthet, megostorozhat, semmibe vehet egy igazat a világ, hanem
azért, mert nem látja, hogy az igazság testi lelki szenvedés. A kereszthalált
azok fogadják el, ez következik a bűnbeesésből is, hogy az isteni irgalom a
bukott világ mellett van, az igazság átlényegülésének következményeinek későbbi
megismerése miatt szabad választással magára vette az Emberfia. Az őt kereső, a
tanítvány is az elgondolhatatlan távlatában, megérti, hogy az isteni terv az
anyagban jelen időben megmutatkozik. A feltámadás üdvterve alapján, aki bűnben
maradt, aki a hatalmat fogadja el, de még nem ébredt fel az isteni lélek
erejében, részese lehet a szenvedésnek és annak, ami utána következik. A
tanítvány érti, hogy a belső rend ezért fog visszatérni az
első szeretethez, mert az isteni. Ha Egység van az elgondolhatatlanban, akkor
már összetéveszthetetlen az isteni, és az emberi. A jelen olyan, ami helyi
értéken emberi választást sürget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése