14. üzenet. A tisztelet látszata is hiányzik.

Ismét szólítom a felnőtteket, ha mutatták már a kedvesség valamilyen jelét, adjanak hálát az élet szépségéért, ha nem azért, elveikért. Mert sajnálatosan gyakori, amikor egy bedőlt világban, már lelki halottként viselkednek sokan, miközben a hatalom valamelyik hivalkodó véglénye elvszerű viselkedéssel meggyalázza valamelyik embertársát. Aki tiszteletet vár, közben hiúságával teszi magát elérhetetlenné, annyit tegyen, mint amit a tolvaj, ha tetten érik, hogy vállalja a lopást. A többség elfelejtette az eszményt, amikkel büszkélkedtünk egykor. Most újabb eszményeket hazudnak az újak. Nem ti, kedves régiek, nem értéket kérek számon, arról van szó, ami még most jön. El lehet gondolkodni, főként, mert a teremtett világban elképzelhetetlen sok kincs van, és nem látjuk a kincses fákat, a személyre szabott hivatás gyümölcsét sem teremjük meg. Nem közömbös, hogy milyen gyümölcsről ismerszik fel valaki, a hazugságéról, vagy a tiszteletéről, és közömbös lesz ez is, ha itt van az új világ.

A mérték nem számít, ha lélek edényei vagyunk. Ez kötelez, habár az emberek szelleme többnyire messzebbre készül, nem áll meg, hogy a munkája szépségén gyönyörködjünk. Ami felépül az egységben a híd, amit egy forrás táplált, a folyó most vakító tűzfolyamnak látszik az egyik partról, apadó sekélyes békatanyának a másikról. Az emberek megállapították, hogy több forrás létezik, és a híd alatt veszélyesen örvénylő folyóba emberek ugranak. Messzebb is mennek ma azok, akik képzeteik elfogadottságától nagyon oda vannak. Magát isteníti a teremtmény ismét, és háborúra készül, mint régen. Magukban tesznek kárt, kikkel valamikor mi is egységben voltunk, és így vagy úgy, az egységhez való viszony mértéke nem a közös nevező, hanem a legkisebb közös többszöröse lett annak a számnak, amik ma leszünk, ha számok maradunk, mint néhányan rég is így gondolták. Nem mérték, de viszonyszám ez, mutatja annak mértékét, mi kapcsol a lényeghez, az Egységhez. Azt is mutatja, hogy mennyire szakadt el a lélek látszólagos evolúciójában az ember, attól, amit az őt kereső, megújító Szentlélek mond. Aki már süket, és elvakult, az is látható a képen, ha másként nem, lelki edénye, inkább tartalmatlan, mint tartalom. És vannak a kitaszítottak, mi vagyunk a törtszámok. A látható hatalom embere főként lényének dinamikáját tartja fenn, de a királyságban élve is, kevés fogalma van a lélek, a test és a szellem egységéről. Ha fizetjük az italukat, elmesélik milyen is a hatalom civilizációja. Tetten érhető a valóságban, a teremtett világ. Annak egyedi természete, hogy a Világ vesztésre áll a Teremtett világ irányba, és viszont. A lelki edények különbözők. A királyságról, az Egy világáról most kevés szó van.

A felnőtt ember odahagy értékeket, hasonló kérdést lehet feltenni neki, mint a gyereknek. Tegyen fel a felnőtt magának két kérdést, és várjatok, mit a válaszol. Első kérdés: „Én vagyok az ember, akinek népe van”. Másik: „Én vagyok a nép, akinek embere van”. Te kihez hasonlítasz. A válasz téged is fog jellemezni, ha van válasz. Az egyik tévképzet a másiktól eltér, de további kérdések felvetését követeli meg. A gondolatkísértet pihentet. Aki a felnőttek válaszát, analízisét misztifikálná, az félre érti a javaslatot. A kérdéseket kitartóan fel lehet tenni, kérdések is lesznek, sok válasz, annyi ahány élethelyzet. A törtszámok összeadva többek, mint az egész.

Az angyali hangok meghallása nélkül, az önértelem, nem keresi az istenit, és nem is szellemes, ha sejtése alakult ki a vallásról, de a tisztelet látszatát is elveti. Hasonlít ahhoz, aki a tiszteletet hazudja. Elárulja, hogy a „gyermekit” és az „érettet” is tapló módon nézi. Nem fog nevetni a válaszok egyszerűségén sem a szülő és a gyerek sem, ha rögzült képzete van az „emberi tárgyszerűségről”. Arról a mi nincs neki, mert elvei és világképe nem engedik, hogy fogalma lehessen. Így, a világi képzetek, minden csalóka kitalációját belevetítve egy még nagyobb „egységbe”, amikor „mindent tudás” részese nem érti az időtlent. Ott van a kezdeteinél, ahol a „tisztelet látszata” átfordult hazugságba. Megújulva a víztől Isten Országában a király ember akart lenni, mert alámerült. Mária, Jézus anyja kegyelemmel teljesnek mondatott. Ki hasonló Gábrielre, amikor az angyali világ tagadható lett, elég korán, és a lélek evolúciója után, a tisztán anyagból formált ember képzetei átcsapnak démoniba? Az anyagi világvége „tárgyszerűsége”, amikor az világ Fejedelmeit akarjuk megszólítani tárgyszerűen. A tisztelettel „elvesztettem a nevem”, vagy sokszor „egymás vagyok” szóképek helyett mondható, hogy tört szám lettem, kitaszított vagyok. A világ többet kér, a gondolatkísérlet az igazság vigasztaló lelkét akarja megszólaltatni.