A bűnt nagyvonalúan kezelve tudjuk meg, hogy mi következik ebből. A kiszáradt kút beszédével vádlottjainak vizet kínál. Az önértelem rabszolgái hazug bűnözők csupán. és azok lesznek a szabadság rabszolgái is, akik a hazugságokat felismerve. maguk is célpontjai lettek a bűn hazugjainak. A bűnvalló beszédére figyelve ráébred, hogy amikor megnyílik lelkének vádló szája, akkor a bűnben élők szája bezárul.
Irgalmas kér a bűnvalló, megszólítja az égi bárány is, ha mégsem vállalja a munkát a földeken. meddő marad világi képzelete és nem lesz haza térő, csak bűnöző. Mondhatja azt is, hogy hatalma van a báránynak, és a hazugságot felismerve a természetbe kivonulva megtanulja a földművelést és az állatokkal való munkát. Inkább szolgáljon így aki még benne maradt a bűnben, mint szolga legyen a szabadság útján. A gyermeki lélek hogyan érthetné meg a figyelmet, és a lelki beszédet, ha a bűnözők akadályozzák, és nem jön a pásztorhoz. Gondolni fog a bűnre, aki a bárányt és a megvert pásztort felismerte, mikor már hatalmaz kapott.
Ketten mennek egyazon úton, szemben egymással. A bűnöző és a nézelődő ember. Az egyik rendre nekimegy a másiknak. Utóbbi elgondolkodik, észbe veszi, hogy nem tud elmenni a másik mellett, valahogy nincs hely. Egyre idegesebb, és eldönti, neki megy a bűnözőnek, aki már alig érzi a kis ütközést. Kissé megperdül ugyan, mégis holtan esik vissza, a benne lévő bárány lábai elé. És lám, a bárány egy bűnözőt lát maga előtt feküdni. A haldokló szavai a báránynak szólnak, elmondja, hogy naponta ment neki az úton a szelíd embernek, és észrevétlen bele is öltözött a szelíd ember testébe, mert annak maszkjában rabolhatott.
Amikor a bárány megjelenik, nem halottként várható, ahogy megöletett. Amikor az önértelem uralta gondolatok felett mond gyászbeszédet koppint lábával, akkor a lélek, és a szellem elválik a testtől. Miket mond, kérdezik az épp születő emberek, és a távozó emberek válaszokat fognak mondani. Mutatnak a pásztorra, rákérdeznek a nyájra. Visszakérdez a bárány: „Ha megnyitott teste a halottnak megszólhat, akkor ma búcsúnap van?”. A nyitott ég alatt búcsúbeszéd hallatszik.
Megsemmisül a bárány ebben a gyászbeszédében, amikor pásztora eltöri a saját botját, mégis akik hittek a báránynak ez isteni kedves jel. Amiben van látás és menekülés is, az most a nyájban a kosokra nézve büntetés. A bárány a nyájat becsüli, a pásztor tettekben a gonoszok rabszolgáit látja. Az embert rossz helyzetben van, hatalmas a soha nem látott sötétségben, mégsem kedves neki a pásztor hatalma, kedvesebbek a kosok. Ha meg is vakult és kopogó botjával jár már, a bárányt akkor is biztatja az írás: „Még azt is megengedem, hogy Izrael háza azzal a kéréssel forduljon hozzám, hogy sokasítsam meg őket, mint valami emberekből álló nyájat; mint egy szent állatokból álló nyájat, mint egy Jeruzsálemben ünnepekre összegyűlt nyájat. Romokban heverő városaitok így telnek meg emberek nyájával. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr”. (Ez 36, 37-38)
Irgalmas kér a bűnvalló, megszólítja az égi bárány is, ha mégsem vállalja a munkát a földeken. meddő marad világi képzelete és nem lesz haza térő, csak bűnöző. Mondhatja azt is, hogy hatalma van a báránynak, és a hazugságot felismerve a természetbe kivonulva megtanulja a földművelést és az állatokkal való munkát. Inkább szolgáljon így aki még benne maradt a bűnben, mint szolga legyen a szabadság útján. A gyermeki lélek hogyan érthetné meg a figyelmet, és a lelki beszédet, ha a bűnözők akadályozzák, és nem jön a pásztorhoz. Gondolni fog a bűnre, aki a bárányt és a megvert pásztort felismerte, mikor már hatalmaz kapott.
Ketten mennek egyazon úton, szemben egymással. A bűnöző és a nézelődő ember. Az egyik rendre nekimegy a másiknak. Utóbbi elgondolkodik, észbe veszi, hogy nem tud elmenni a másik mellett, valahogy nincs hely. Egyre idegesebb, és eldönti, neki megy a bűnözőnek, aki már alig érzi a kis ütközést. Kissé megperdül ugyan, mégis holtan esik vissza, a benne lévő bárány lábai elé. És lám, a bárány egy bűnözőt lát maga előtt feküdni. A haldokló szavai a báránynak szólnak, elmondja, hogy naponta ment neki az úton a szelíd embernek, és észrevétlen bele is öltözött a szelíd ember testébe, mert annak maszkjában rabolhatott.
Amikor a bárány megjelenik, nem halottként várható, ahogy megöletett. Amikor az önértelem uralta gondolatok felett mond gyászbeszédet koppint lábával, akkor a lélek, és a szellem elválik a testtől. Miket mond, kérdezik az épp születő emberek, és a távozó emberek válaszokat fognak mondani. Mutatnak a pásztorra, rákérdeznek a nyájra. Visszakérdez a bárány: „Ha megnyitott teste a halottnak megszólhat, akkor ma búcsúnap van?”. A nyitott ég alatt búcsúbeszéd hallatszik.
Megsemmisül a bárány ebben a gyászbeszédében, amikor pásztora eltöri a saját botját, mégis akik hittek a báránynak ez isteni kedves jel. Amiben van látás és menekülés is, az most a nyájban a kosokra nézve büntetés. A bárány a nyájat becsüli, a pásztor tettekben a gonoszok rabszolgáit látja. Az embert rossz helyzetben van, hatalmas a soha nem látott sötétségben, mégsem kedves neki a pásztor hatalma, kedvesebbek a kosok. Ha meg is vakult és kopogó botjával jár már, a bárányt akkor is biztatja az írás: „Még azt is megengedem, hogy Izrael háza azzal a kéréssel forduljon hozzám, hogy sokasítsam meg őket, mint valami emberekből álló nyájat; mint egy szent állatokból álló nyájat, mint egy Jeruzsálemben ünnepekre összegyűlt nyájat. Romokban heverő városaitok így telnek meg emberek nyájával. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr”. (Ez 36, 37-38)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése