10. üzenet. A bárány meg akarja ismertetni magát.

Zsenge füvecskét táplál az egység harmatja, az égi bárány is növekszik. Időben és időkben az irgalom erejét megtapasztalva az önértelem halódó tudata élhet királyi örökségével, ha érlelődő gyermekként tudott élni. Aki az Egységhez térhet haza, vagy az ébredő belső élethez, tudata az időkben új nevén „irgalomban érett” lesz, világa újra „nemzett”. Az anyagi világ „szabadság képzete” túlzottan erős, a „gyermeki bénaság” szívöröme itt nehezen ér el a kövekhez. Munkát végeznek az idők, vízfolyások támadnak, és a hatalom tárgytalan szavai beömlenek a föld belsejébe. Gyermeki hívásra sem tér vissza könnyen a néven szólító idő, és a holnap gyermeke messziről jön vissza. Aki a lélekhez beszél szükségében, az kap és megszabadítom, ezt mondja az Úr: "Amit átadtok idelenn, a lélek által Országomban megsokasodik. Elhagyva a bűnt és annak büntetését, ami itt gyötört sok szívet, nálam sokak örömének forrása. Látva az egység bőséges mezöjét, titok nem marad a kövek szava, a féltékeny nem gyarapodik természetében. Az egység szeretete itt a reményben, a bűnösök között hozott áldozat ott nyer teret".

Aki belép jegyesével és háza népével az egység világába, innen, ha tetszik majd, a világból nemzetével szabad akaratának gyümölcsével térhet vissza, gyűjtheti házába. A bárány akarata az emberen keresztül lép egységre az eredeti tervvel, amikor az érték válságba kerül, az Egyben megtalálja királyságát. Amíg a bűnt lehet tagadni, addig az értéket nem. A halott világban teljesedett ki az is ami valamikor élet volt benne, mert ennek a világnak volt ideje, mikor még elfogadta a közeli vég valóságát. Ami gyermeki ésszel felfogható volt, vagyis az idők közelsége, ma nagyobb igazsággal bír a világnak hirdetve. Így lehet boldog az időkben a bárány.

A beomló világban elfekszik az ember, és feje felett, koppant lábával a bárány. Hová lett a múltbeli tárgyszerűség, mert a múlt és a jövő ebben a pillanatban szánalmasabb, mint amilyennek a világ mutatta, hazudta. Amikor a megölt bárány közeledik, vérének erejére minden hierarchia válaszol. Az időben az időknek üzen személyesen, a lelket megölni képes emberi tudatnak, a bárány menekülő út, élteti a természetet. Megfordítva az elme kérdését, a válasz is megfordítható, vissza lehet élni vele, ha a „fényhozó” szellemi hamisságával vádol. A közösségek hallják az elme élő köveit, és a bukást is meglátják.

Az ember a bárányban holt és az élő lehet. Amikor enni akar, lelkének megnyugvást kell kiharcolnia, ahogy a füves legelőkre vágyik a pásztorolt nyáj. Észre lehet venni, hogy aki szolgált a hatalomnak nem süket, mert a süketnek a szégyentől való félelem pásztora. A Fiú eljött a világba, az irgalom miatt, szenvedéssel szerzett királyságában, egységbe vezet. Ezért mondhatta az elközelgő jelenésekre mutatva, hogy beteljesedett az atyai terv, mert az a múltra vonatkoztatva a bukott szellem legyőzését jelenti, a Szentlélek közeli elküldése fogja elhozni. A vigasztalás az elmének, hogy a világ vége ma is közeli, a jövő időre is mutat a bárány, szólni akar. Személyesen is, a közösségben is ideig, időkig és fél időig.