Úgy beszél a világ, mintha látná, hogy miből ered örökös harca.
Legyünk számon tartók, mondják: lássuk az anyagi világ természetét, és mindenki
tegyen be a kalapba, amiből kivenni akar. Szép lenne, amikor a képmutatás a
világ felismeri, ahogy az is, hogy gyászosabb képzeteket hordoz, mint amit
mutat. A megértéstől még távol van az ember, amikor bűnt követ el, és elsőként
a menekülési útvonalat tervezni, kifele a világból. Később látja, hogy épp a
bűnben való együttműködésben áll fenn a világ története. Amiben nyugvópontra
kerülhetne ma, ami eredetileg is isteni és egyetemes, arra érvényes válasz van
a múltban. A teremtett világba jött, az Ige, vagyis az igazság hangja,
ismerhetjük. Kétségtelen, hogy a háborúra készülő világban az emberek az
igazságot kétarcúnak ismerik, következetesen A megváltás ezért isteni, mert kegyelmi
esemény, és a folytatásban is jelen van az elfogadó szeretet. Álljunk meg, miért
lázad az ember olyan ellen amire képes. Ha szembe néz azzal, amit maga mögött
hagy, akkor felesleges felismerés helyett lázadni.
Milyen lesz a hatalom gyakorlata, és igazság ismerete, ha ezekben a
hazugság visszfénye jelenik meg. Hazudik, aki azt mondja, hidat építene
és munkájához értelmet jó tervet saját forrásból merít, és saját képe van az
egységről. Amit hallunk, az mindig a mese, mert közben látja, hogy milyen
természetű a múlt, olyan régi slágereket hallgat, ami a háborús készülődés
közben még népszerű, de nem építő. Tudhatja, hogy abban a múltban volt egy
egységesen emberi hang, az igazságé, amit felismertek. Amikor a koponyák hegyén
nyugalom volt, katonák támadtak, és az adok-kapok, vagyis a birtoklás
köntösével elszaladtak. A múlt harcainak egységet idézi a bűnöző is. Akié a
tilalmi köntös, az lesz első a harcban? Kardot ránt, és ismét elődugja fejét ma
is a tilalmi hadúr, a halál kies mezein a harcra tanít. Igazsága, halálos
zsoldja, és életének forrása a feltámadásban lehetne a gyermeki értelem mártíriuma
idején, poharát ma is bárgyúsággal tölti tele, a hivatásos tilalom, a halálos
egység hatalma. De Jézus hangja hallható ma is, az Ige beszédes.
Hallgatagon sorozott katonák, olyanok vagyunk, kiket sötétben
neveltek harcra, kiknek az igazság véres köntösét felmutatják, hogy megragadjuk
az Éden bűvös fegyverét. Mint akiknek, a látottak nem lehetnek alku tárgyai
már, csak az ábránd visszfénye, vagy a jogos büntetés. Olyan gyümölcsökkel fog
élni, aki nem marad zsoldos, melyek a más földjén teremtek, és a szelídség elapadt
forrása mellet a kútba nézve látunk vizet. Sokan lesznek a visszatérők, akiknek
hivatása csak ezeknek az időknek multával lehet, vagy maradnak menekültek
támadó és idegen érdek katonái, akik nem fogják mondani, hogy a teremtett világ
szépé tehető. A harag azonban a hűségesek között is sok tüskét terem. A hatalom
bokra ilyen, aki tüskéit más szívekben is látni akarja. De mit tegyen, aki
egyben isteni kegyelem örököse, az aranyos szolgagyerek. Angyalom, aki lenéz az
ismereted sötét kutjába, ott látja ismét köntösében a haragvó tilalmi embert,
hatalmas kővel a kezében. Azt mondja, ezer éve esett kútba. Nem, ma történik
mindez, az idő végtelen, az idők beszédesek. Ilyen az ismeret, ezért a gyermek
is le akar nézni a kútba. Angyalom visszafogja, hogy értse, elmondja, amit lát.
Aki lenéz a kútba, nem tud menekülni az Édeni hívásra, az ábrándban a valóság,
a tilalmi ember kezében a kővel megjelenik. A kegyelem mai szava a
figyelmeztetés. A kút hűvöse, és a kő szava. Aranyos szolga, akkor leszel
szabad, ha élővé leszel a vigasztaló lélek által. Ne a múltban élj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése