2. üzenet. Elérkezik az idő, igen hamar.

Elérkezik az idő igen hamar, amit megért a halottá vált és az élő, hogy teste ítélet alá esik, és az ellenség késik a számadással a lélek sötét éjszakáján. Tulajdonsága a lelki erőnek, hogy miként viszonyul a számadáshoz. A gonosz léleknek az, hogy megítél mindent, így azokat is, akik erről nem is tudnak, vagy lebecsülik hatalmát. Az ellenséges világképben a vádlónak nincs örököse, és a hatalmaskodás az önértelme. Az egységes egyben a beteg emberiség nem harcol, és aki figyeli az idők jeleit, ha isteni ítélet lesz, az nem érinti váratlanul, és aki élt figyelmeztetéssel örökséget talált.

A számvetés jó mértéke nem ítéletalkotás gyakorlása az emberi forrásból, nem csak a helyesnek vélt értékek elfogadása, inkább, az egységes igényekben való érlelődés. Mint a forrás és a híd, az egységről alkotott kép tüzes visszamutató jel, mely arra mutat, ami a hatott korábban, az egység irányából. Ma a hamis biztatás elapadt forrását is látni kell, tudva, hogy itt az igazság erejével építhettek korábban hidat. Ha meg is akarja mutatni a részletekben lévő értéket a teremtmény, ha szándéka elfogadható, nem lesz tárgyszerű, mert szétfeszíti a tárgyát amikor felfedi halottá válva a jó és rossz részek egyenértékűségét. A teremtett egészben, üdvös célhoz ér, csak a bűnök számvetésének elmaradása akadályozhatja ebben. Az egység szégyene hasonló lehetne, mint amit a királyi gyermek érez, amikor szállást keresve valakihez bekopogtat, és az ajtó azért marad csukva, és a meglátogatott siratja odavészni vélt gyermekségét. A gyermek szégyene megtestesül, amikor hamis emelkedettségben, "szégyenében" elfogadja a hatalomtól az uralmat, csupán azért mert anyagi erőkkel legyőzni nem tudja. Az ember érzelmeiben a bűnös erejét erősíti meg. Milyen emberség, ha a bűnöst félelme nem a bűnbánathoz vezet, inkább ítélkezik, ha ezt a jogát tudva tudatlan módon elveszti. Vesztes a rossz kezdetektől fogva, a mai napig.

Félelmében él a bűnös hatalomban, aki kegyelemet nem ismer, ami ingyenes. Látogatót nem fogad, végül elveszti azokat a tulajdonságait, amiről felismerhető lehetne a „világmindenségben”. A kegyetlenség rejtőzéssé változik, míg mások, akik szintén halottá váltan valami módon elfogadják, hogy képzeteik érlelik az új embert, magukat a teremtett világban ismerik fel. Rámutatva az utolsó időkről írtakra, mondható, hogy a gyermekség szól a kezdeti időről, és azokról, akik kopogtatnak ma.